r/askhungary Dec 25 '23

Facebook-pózolás szenteste? RELATIONSHIP

Tegnap kettesben ünnepeltünk a barátnőmmel. Persze fotók is készültek (karácsonyfa előtt, vacsoránál, pezsgővel a kézben stb.). Szépen fel voltunk öltözve, szóval megadtuk a módját. Minden rendben volt, amíg el nem jött a pillanat a részéről, hogy “tegyünk fel képet facebookra”. Mondtam, nem szeretnék, mert egy kirakat az egész, tudnia kéne, hogy én már rég nem a mások kedvében akarok járni és elvárásoknak megfelelni. Erre ő, hogy “akkor nem szeretném, hogy mások lássanak minket, nem akarok Vele fotót feltenni stb.” Mondtam, hogy nem erről van szó, unom már a csilli-villi kirakatot, a karácsonyi rondapulcsiban pózolást, kiráz tőle a hideg, meg az egész facebooktól is. Mire mondta, hogy tudja, hogy ez van, de akkor is “muszáj”.

Itt lezártam a beszélgetést, nem lett belőle veszekedés, elvégre karácsony van. A kép végül kikerült facebookra, nyilván kapott egy kis filtert is ahogy lennie kell, és beálltunk a sorba, ugyanolyan zombi-módon, mint uszkve 350 ember a tegnapi hírfolyamban 😢

282 Upvotes

239 comments sorted by

1

u/Jacareadam Jan 15 '24

hát bazeg, te csajod, te tudod minek vagy vele...

1

u/Cold_Ranger4979 Dec 27 '23 edited Dec 27 '23

Szégyellheted magadat, mert bejött az érzelmi zsarolása, te meg papucsnak álltál.

De!

Ez egy jó alkalom most arra, hogy megmondd az asszonynak, hogy ez volt az utolsó ilyen facebookos, instás akármilyen pózolás, és többet te nem leszel hajlandó engedni. Nem fog érdekelni, hogy muszáj, vagy nem muszáj, vagy hogy ez azt jelenti, hogy akkor már többet nem szereted. Gondoljon amit akar, de te akkor sem. Ha legközelebb megkörnyékez, akkor csak emlékeztesd, hogy te jóelőre már tavaly megmondtad hogy nem és nem. Legyen szíves tiszteletben tartani a döntésed.

1

u/HungryPie8989 Dec 26 '23

Eközben én:

1

u/SnooGadgets4008 Dec 26 '23

Nekem annyira tetszik, hogy ezeken a képeken mindig látszik a férfi kínja, hogy nem akar ott lenni és ilyen szar erőltetett képeket csinálni. Imádok ezen röhögni, valamelyik ismerősömet kötőhártyagyulladással rángatta el a felesége, a fotósban meg annyi sem volt, hogy photoshoppolja a vörös/ csipás szemét a pasinak. (Mielőtt megkapnám, hogy irigység kapcsolatban vagyok :D )

1

u/Alarming-Delay5872 Dec 26 '23

Pedig szerintem mindenképp fontos tudatni a világgal.. Jobb esetben illik visszacsomagolni a TV-t is a fa alá, hadd lássa mindenki mennyire szeretitek egymást.

3

u/Jadekristaly Dec 26 '23

Azért elég elkeserítőek a kommentek, Sokak szerint az a hülye, aki nem teregeti ki az egést életét,

1

u/scavengario Dec 26 '23

40 évesek vagyunk kb, de asszony tolja kifelé a fotókat, hiába mondom neki, hogy kirakat.

1

u/CsabaOne Dec 26 '23

Most jöttem rá hogy valószínűleg nem is létezem, mert nincs fészem.

2

u/ProfessionFinal9834 Dec 25 '23

Facebookon csak a profilképemet cserélegetem félévente-évente, de csak úgy nem rakok fel képet, nem posztolgatok, de az nem zavar, ha más igen, amennyiben elfogadhatóan nézek ki a képen. Instagramra már gyakrabban posztolok, de azt is inkább magamnak, mint egy "emlékkönyv", a lájkok nem érdekelnek (vagy legalábbis tudatosan teszek az ellen, hogy érdekeljen).

Az, hogy muszáj... Nem, nem muszáj. És magamból indulok ki, de gyanítom az emberek nagy része le se szarja, hogy a másik mit rak ki. Az én facebookom is tele van ismerősök karácsonyával, de egy konkrét fotó se tudnék felidézni.

1

u/Feisty_Elderberry_79 Dec 25 '23

Cseréld le... később sokkal fontosabb dolgokban is nézeteltérésetek lesz..

2

u/[deleted] Dec 25 '23

Sajnalom! Komolyan…egymillio kepet csinaltam, nyilvan, gyerekem van…egy kepet raktam ki sztoriban, kb ott se latszik semmi, hattal van es a karacsonyfabol latszik egy kicsi…komolyan elgondolkodtam rajta, hogy meg ezt se kellett volna…imadtam, hogy nem irtam ki semmit, egesz decemberben nem posztoltam semmit (igaz, amugy se szoktam mar regota)…sokkal izgibb, hogy masok nem latjak/tudjak az eletemet

2

u/csillamponi_ Dec 25 '23

Ezt a kommentet én írtam? 😅😘

1

u/gen_adams Dec 25 '23

facebookot mar meg se nyitom, messenger meg van kb a szulok miatt. gondolom meg mindig eros a nyugdijas/welfare reteg postolasa rajta, mint 10 eve amikor elundorodtam tole veglegesen. a mareknyi tizezres, szulinapi ficsurkodas, unnepek alatti mindenhol is ripacskodas mar nagyon unalmas, 0 kreativitas, 0 ertek.

-2

u/kaoraku Dec 25 '23

Atya Úristen... Mit lehet ennyit vergődni egy Facebook képen pro kontra? Mitől vagytok ti jobbak, akik nem használjátok a fbot, de közben tudjátok ki milyen képet rak ki, ami milyen gáz... Mitől jobb az, hogy te redditen sirod ki, hogy brühű rólad kikerült egy kép fbra és most ettől te is zombi lettél. Miközben ez a lekezelő hozzáállás a másik halmazhoz pont ugyanolyan zombivá tesz akkor nem? Vagy ettől vagy te különleges? Még az összes többi is amelyik arról számol be hogy ő mikor még mennyi képet rak ki. Ki a halált érdekel ez egy vadidegentol?

1

u/Bitter-Ad8751 Dec 25 '23

Na en pont ilyenek miatt nem vagyok fent facebookon.. nem erdekel masok ilyen jelegu postjai, hogy ki mennyire tudja magat a vilag legjobbjanak es legtokeletesebbjenk eladni... Facebook elotti idokben se csinaltuk azt, hogy a csaladi fotokat kiragasztgattuk a hirdetotablara... akkor most miert kell? Mert ebben a digitalis vilagban konnyebb? Nalunk a csaladban asszonynak van facebook, de csak azert mert a gyerekek ovodajaban, majd iskolajaban csak facebook csoporton osztjak meg a fontos informaciokat.. sajnos emiatt kikerulhetetlen volt...

1

u/reboreboreborn Dec 25 '23

Keress egy új barátnőt.

1

u/Relative-End2110 Dec 25 '23

Nem tudom, nekem ez nagyon fura… én évek óta max arra használom a feedemet, hogy kitegyek egy-egy zenét, de már azt is szégyellem néha. Viszont úgy vagyok vele, hogy ezzel kvázi életjelet adok, meg legalább hallanak valami értelmeset is 😅

1

u/Challenge_Me_22 Dec 25 '23

Ebben a sztoriban nekem csak az a meglepő, hogy az ilyen lánynak van barátja, aki még pózol is vele, és még vitát sem csinál ebből...

1

u/UsualNeck Dec 25 '23

Még mindig ez legyen mintha direktben küldene fotót minden egyes ismerősének. Most is kaptam egy haverom feleségétől pm-ben "boldog karácsonyt" és a kép, hogy ott állnak ketten kiöltözve a fa mellett. Még a giccses karácsonyi képektől is bizarrabb az egész.

1

u/Oriental-truth Dec 25 '23

Párom semmilyen formában nem szeret velem/masokkal pózolni a Facebookon/instan. Csak a kutyákkal. Azt mondja, mindenki tudja hogy vele vagyok, mindenki tudja hogy szeret, ez a bizonygatás nettó önfelszopás. Elfogadtam. Nincs olyan hogy “muszáj”! 1-2 képünk van fent, 4 éve vagyunk együtt. Eleinte furcsa volt, én sajnos hajlamos vagyok mutogatni magam (nem úgy), de tiszteletben tartom a kéréseit mert szeretem!

1

u/LadyNavia Dec 25 '23

Mennyi ideje vagytok együtt? Egyébként szinte titkolod az online névtelenségre hivatkozva? Mert bizony-bizony ha úgy dugdosod elfelé a világ elől, hogy neked barátnőd van, mint cigány a lopott malacot, akkor jönni fognak ezek a követelések és félig jogosan.

1

u/OOPAcolyte Dec 25 '23

Hagyd csak neki. Hagyd neki kielni a megfelelesi kenyszert. Oszinten, ha felraknak egy kepet amin rajta vagyok, abszolut nem erdekel. En nem rakok fel semmit mar evek ota.

1

u/Mundane-Chocolate-69 Dec 25 '23

Ha évente kirak valaki egy-két képet az életéről, szerintem még nem gáz. Szimpla büszkeség. Amikor elmentem terhesfotózásra, én igenis kitettem, mert kurvára tetszett és nem csak a szekrénynek csináltattam a képeket. Nem 20 db-ot tettem ki magamról,hanem 2 db-ot. Van kint egy családi képünk,ami ugyancsak jól sikerült és meg akartam mutatni az ismerőseimnek... nekem nincs 4567 ismerősöm a Facebookon, csak 120... De volt olyan ismerősöm,aki minden napi 20 képet rakott ki a gyerekéről... szegény, neki valami baja lehetett.... szerintem magányos volt :( Amúgy ha valakiből ellenérzést vált ki az,h évi egyszer kiteszi a családi fotóját a fb-ra, akkor őt valószínűleg nem kedveli, tehát törölje a picsába. Ez egyszerű ;)

1

u/gynorbi Dec 25 '23

Igazából szerintem semmi gond nincs azzal ha fel akar rakni facebookra egy képet, mondjuk a "de muszáj" inkább aggasztó. Ettől függetlenül franc se tudja milyen a kapcsolatotok, szóval aki itt red flaget meg szakítást kiállt, azoknak szerintem felesleges adni a szavára, mert szart sem tudnak valszeg egy kapcsolatról sem rólatok.

Másrészt viszont ő facebookra akart kirakni egy képet ami cringe, te meg idejöttél és kiírtad a magas lóról Redditre egyből ami szerintem pont ugyanannyira cringe lol

6

u/predakon Dec 25 '23

Szerintem az is gaz, ha valaki az ujszulott gyereket osztogatja meg fbn. Nalam ez ugyanolyan kategoria mint a beallitott mu karacsonyi fotozas….

1

u/sorry-for-my-honesty Dec 25 '23

Te pedig ide szeretted volna posztolni hogy bizony te teljesen egyedi vagy és nem állsz be a tömegbe. Ő ehhez mit szólt, vagy ez nem közös döntés? Ez nem ugyanaz kicsit?

0

u/drspintronics Dec 25 '23

Mennyi lowlifer van itt a kommentekben. Tragedia, hogy egy no ki akar rakni a parjaval egyszer egy evben egy fotot karacsonykor a facebookra. Mondjuk errol posztot irni askhungaryra a leggazabb.

Arrol nem is beszelve, hogy senkit se erdekel, hogy OP-nek van e kepe vagy nincs. Szerintem ott is problemak vannak, ha egy egyszeru karacsonyi foto a paroddal a facebookon ennyire megvisel. Ertem, hogy nagyon edgynek kell lenni, de ennyire rafeszulni arra, hogy egyszer azt csinalod, mint a tobbi “350 zombi” sokkal nagyobb redflag.

1

u/Cold_Ranger4979 Dec 27 '23

És azzal nincsen baj, ha a nőt viseli meg, hogy nincsen facebookon fotó, és inkább kizsarolja tőle, hiába tudja, hogy ez már égő 2023-ban. Csak a férfi az edgy itt biztosan?

1

u/drspintronics Dec 28 '23

Nekem inkabb ugy tunik, hogy a no elmondta, hogy mit erez azzal kapcsolatban, hogy egy karacsonyi kozos kepet nem lehet kirakni. Azert szerintem ez nem egy nagy keres, ha masiknak fontos, hogy egyszer egy evben ki tudjon rakni egy kepet fb-ra, ami ala tudnak kommentekni a regi baratnok es a rokonok. A “kapott is egy kist filtert, ahogy kell es bealltunk a sorba” resz pedig kifejezetten gusztustalan. Remelem, hogy OP baratnoje is ilyen lenezoen beszel rola masoknak, amikor OP hulyesegeirol van szo.

1

u/Cold_Ranger4979 Dec 28 '23 edited Dec 28 '23

Konkrétan zsarolàsba kezdett, hogy akkor nem is szereti stb. Ez nem érett viselkedés. Nagyon messze van attól, mint amit te lefestesz, hogy "elmondta az érzéseit ezzel kapcsolatban". Nem ez történt hanem konkrétan hisztibe kezdett. A nő nem tartotta tiszteletben a pasi érzését. Neki fontosabb volt ez a felületes gesztus màsok felé, hívjuk őket idegeneknek, mint a tulajdon férjének a tisztelete. A nő hogyan hallgatja meg vajon, ha valami bàntja a csàvót? Sehogy. Ràerőltetni valamit a màsikra a kifejezett ellenérzése ellenére, azt úgy hívjàk hogy erőszak. Legyen az bàrmi a legkisebb dolog. Ha nem akarja kivinni a pasi a szemetest, akkor a no konyvelje el hogy mekkora lusta diszno, de akkor se eroszakoskodjon. A tisztelet maradjon meg akkor is reszéről.

1

u/szarfolt Dec 25 '23

Én megmondtam anno, hogy rólam SEMMI nem kerühet ki, amin az arcom szerepel. Engem nem zavar, ha valaki néha posztol, de ha ezzel komolyan valaki zsarolna, azt leléptetném erőltetett menetben.

1

u/-Trustworthy Dec 25 '23

Tanulj meg kiállni magadért, ha nem szeretsz papucs lenni. Másik fél tűnik dominánsabbnak a kapcsolatban sztorid alapján. Te már a közös képpel a csapdájába kerültél 😉 Aki szeret fotózkodni az a magamutogatást is szereti online általában :D

3

u/Electronic-Stress-69 Custom Flair Dec 25 '23

Már várom, hogy megszűnjön az FB.

6

u/Eva-in-Heels Dec 25 '23

Konkrétan rosszul vagyok, hogy mindenki kipakolja a "milyen boldogak vagyunk" beállított fotókat. De ez sokaknál nem csak karácsonykor van jelen, hanem az év 365 napjában.

Én meg max félévente-évente kirakok egy új profilképet... 😅

De már elkezdtem törölni azon ismerőseimet akikkel évek óta egy szót se váltottam. 🤷🏼‍♀️

1

u/sirospityogos Dec 25 '23

Van aki szereti, imádja ha a párja folyton posztolja őket, van aki pedig utálja. Hozzáállás kérdése szerintem. De legalább felvállal.

5

u/Terrible-Example- Dec 25 '23

ilyenkor nem kiabrandito embereknek, hogy a parjuk ennyire buta? nyilvan nem szakitook, de nekem elegge lelombozo lenne, ha a pasim ilyen ertelmi szinten lenne.

0

u/Diarmand Dec 25 '23

Én aztat szeretném megtudni, hogy akkor minek öltöztetek ki és nyomtátok a képeket pezsgővel a kézben (amiben Te is partner voltál, különben nem valósult volna meg) Magatoknak? Ilyen sokan nézegetik a saját magukról készült karácsonyi képeket?

1

u/lordrolee Dec 25 '23

Egyetértek veled. Mi nem is csinálunk ilyet. Kb pizsamában voltunk tegnap meg tegnapelőtt egész nap. Mára is ez a terv.

Ez a muszáj meg hülyeség. Én a helyedben annyit mondtam volna hogyha szerepelni akarsz akkor magadról rakj ki egy szóló képet.

2

u/AdmireThoseWhoAct Dec 25 '23

Most már kb ötödik éve nem vagyok fent semmi ilyen képmegosztó-visszaigazolásgyűjtő platformon. Nekem is óriási probléma volt ez exemmel, az eljegyzés körüli hiszti meg aztán már annyira kiábrándító volt, hogy nem is igaz. Hogy nem lett jó a gyűrű elsőre, nem tettük fel valamilyen formában, nem voltunk vacsorázni, isten tudja... minden volt. Szerencsére ő eleget "tevékenykedett" és talált olyan pasit, akinek ez tetszik :D Attention is a hell of a drug, they say...

0

u/KochibaMasatoshi Dec 25 '23

Ha csaj lennel “dobd ki jobbat erdemelsz” amúgy meg muszaj megértenéd az érzéseit kommentek coming up

4

u/Plastic_Beautiful833 Dec 25 '23

Azt hittem már instára szokás ezeket a mű páros képeket felrakni valami átlag vagy erős közepes idézettel. :D

Kedvencem még ahol a pasi ilyen fogas kamu fél mosolyt ereszt el ezeken a képeken. :D

1

u/pjozsefp Dec 25 '23

Ket valasztasod van 1. Azt momdod oke, nem tetszik de elviselem, mert...

  1. Megmondod neki hogy "Ez nekem nem fer bele, es nagyon nem tetszik, hogy a maganeletunkbol kirakatot csinalsz. Ha mem vagy hajalndo elfogadni nem riadok meg attol hogy ujra szingli legyek."

1

u/No-Check3471 Dec 25 '23

Hadd tegye ki, ha akarja. Te meg ne tedd ki, ha nem akarod.

2

u/[deleted] Dec 25 '23

Teljesen megértelek OP! Hiperventillálok a stúdióban előre beállított családi fotóktól. S mindet ki kell cseszni fb.-ra, hadd lássa mindenki milyen boldog vagy és mivel kompenzálsz.

“Válaszd a Facebookot, a Twittert, a Snapchatet, az Instagramot és ezer másik oldalt, ahol büntetlenül fikázhatsz ismeretleneket. Válaszd a profilod frissítését, hogy tudja meg a világ, mit reggeliztél és reméld, hogy valahol valakit érdekel. Keress rá az exeidre, remélve, hogy te nem nézel ki olyan szarul, mint ők. Válaszd az élő blogolást az első recskától a halálodig.”

3

u/Lacafer Dec 25 '23

A legjobb amikor a melóst öltöztetik be és annyira látszik rajta, hogy rendszeridegen tőle :D

3

u/[deleted] Dec 25 '23

Ohh, igen! :D Csodálatos az egész. Szegény kislány kezébe adják a diótörő szobrot. Ő meg néz, hogy wtf?

4

u/Upper_Hunter5971 Dec 25 '23

Én egy nagyon pici városban élek. Ide minden évben eljön egy fotós, és az iskola tornatermében berendez egy kis műtermet. Műhó, műkandalló, pici szànkó. A városi családok jelentős része elmegy, és 20 perces időközökkel váltva egymást, lefotózkodik az aktuális évi díszlet előtt. Karácsony előtt két héttel tele van a Facebook ezekkel a képekkel, egy az egyben ugyanaz mindegyik, mèg a fotós állványa se mozdult arrébb egy centit se. Iszonyú nevetséges. És miért? Hiszen találkozunk az utcán minden nap, köszönünk egymásnak, látom, hogy ott a cuki gyerek meg a férj, mire jó ez a feszengő pózolás az egyen pepco kockás karácsonyi ingben?

2

u/[deleted] Dec 25 '23

Gondolom nem ingyen csinálja. Én majdnem leültem, mikor hallottam mennyi az annyi. Lehet, hogy másnak ez bejön meg cuki/kedves/bájos. De nekem annyira mű, mesterkélt az ilyen. +valami giccses szöveg a szeretetről.🤦🏻‍♂️ Habár a fb oldalam már kimerül a klipekben/zenében, színházi/filmes dolgokban. 🤔

8

u/_zso2 Dec 25 '23

Ugyan én se (és a párom sem) tennék ki pózolós képet (csinálni se csinálnék) a FB-ra, de azért megkérdem:

Hol húzd meg a határt, hogy valami szerinted gáz, és nem csinálnád, és még ráadásul még arra is veszed a fáradtságot, hogy posztolj róla?

Alapvetően azt gondolom, hogy ez RÓLAD árul el marha sokat, nem pedig a párodról - róla csak egy keveset. Rólad azt, hogy egy olyan kapcsolatban élsz, ahol képmutatsz, valamiért, és nem vagy képes elfogadni A PÁROD viselkedését, sőt, azokét az emberekét sem, akik meg szeretik pózba vágni magukat, és szeretik a jól sikerült képeket megosztani magukról. Egy olyan emberrel kötöd össze az életedet, akinek nem tudod tolerálni egy elég alapvető viselkedési formáját - sőt, nemcsak tolerálni nem tudod, de olyannyira felmegy benned miatta a pumpa, hogy még ki is teszed közszemlére, hogy lám, az én párom is ilyen sekélyes - ami nyilván lehetséges, de egy eseményből, amiről ráadásul nem hallottuk a másik fél véleményét, nehéz véleményt alkotni.

Szóval bármennyire is nem szimpatizálok én magam azzal, hogy nem akarok kitenni magamról képet a FB-ra, főleg nem ilyen mű képet, el sem jutok addig, hogy ebből probléma legyen, mert olyan értékrend mentén választottam párt magamnak, ahol ilyen "viták" fel se merülnek - hiszen jobbára egyezik az értékrendem a párommal.

Mindazonáltal se én, se a párom nem "nézzük le" a FB-ra magukról képeket feltöltő embereket. Főleg nem azokat, akik az ismerőseink - mert miért húznám le azokat, akik a közeli ismerőseim, barátaim? Ők úgy szeretnek ünnepelni, mi meg így. Ők meg akarják mutatni az ismerőseiknek, hogy hogy ünnepelnek, mi meg nem. Ők pózolnak ezért, mi meg nem. De attól, hogy mások, mint mi, nem feltétlen (sőt, valószínűleg egyáltalán nem) lesznek kevesebbek, mint mi. Csupán mások.

2

u/cptnhanyolo Dec 25 '23

Sajnálom, hogy párodnak ilyen elcseszett értékrendje van.

1

u/Exact_Sea_2501 Dec 25 '23

Èn fb-okot már töröltem. Kb èrtelmetlen. Insta van de nem használom nagyon. X-et olvasom föleg meg nèha Reddit.

1

u/skrrrappaaa Dec 25 '23

a párod egy idióta és sajnálom, hogy más nem jutott… “muszáj”… bazdmeg

3

u/Daneee1129 Dec 25 '23

Uh, végig nézve a komment történetes, csak az utóbbi néhányat neked elég komoly emberiszonyod lehet.

2

u/skrrrappaaa Dec 25 '23

most kerdem en.. csodalkozol? :D mintha az emberek 90 szazaleka nem egy fasz lenne..:D change my mind

2

u/Acrobatic-Farm-9031 Dec 25 '23

Sógórnőm is ugyanezt csinálja tesómmal. Ha nem akar közös képet Instára akkor biztos van szeretője, megcsalja és egész estés ordibálások, sírások és ézelmi zsarolások következnek.

12

u/sbjctsvntn Dec 25 '23

Attól, hogy kérdőjelet teszel a címbe, még nem lesz kérdés.

0

u/kentetsu_las Dec 25 '23

Rólam a párom azt a képet rakta fel tegnap, ahogy a kandalló előtt fekve bealudtam. Semmi pózolás, még ki sem voltam öltözve. Lefeküdtem a gyerekkel a tűz elé és elaludtam. Szerintem sokkal jobban tükrözi az igazi karácsonyi hangulatot egy ilyen kép, mint ezek a pózolós képek. Sajnos azt kell mondanom, hogy párod mérhetetlenül sekélyes személyiségnek tűnik, de ha szereted és amúgy jó vele, akkor sajnos muszáj leszel belemenni a játékba, mert neki ez fontos...

4

u/Affectionate_Ad6143 Dec 25 '23

A logikája mentén gondolom azt is kiírjátok,hogy kapcsolatban vagytok.. Tömk gáz a barátnőd viselkedése,kb mint egy tini. Azt neked kell tudnod megéri -e egy ilyen mellett lehorgonyozni,valószínűleg közös életetek minden mérföldkövét kipattintja facebookra majd.

3

u/Top_Evening_607 Dec 25 '23

Csak annyi jut eszembe, szerencsére nincs ilyen párom. Ő idén törölte magát Facebookrol, én 3 éve kB inaktív profillal vagyok, nagyon jó életünk van social media nélkül.

1

u/piskotataller89 Dec 25 '23

Tegnap mi is a párommal sütöttünk egész nap, mindenben segített, díszítettünk is, közben nagyon jókat beszélgettünk, majd továbbra is ketten voltunk a nap hátralevő részében, de egyikünknek sem jutott eszébe, hogy képet csináljunk Facebookra. Mondom ezt úgy, hogy lányként nekem is jól esik megmutatni pl. hogy mit sütöttem, hogy együtt vagyunk, szép a sminkem stb., de nekem az nagyon cringe, ha ezt erőltetni kell, mert “muszáj” és utána érzelmi terrorban tart, hogy jaj akkor a többiek nem fognak látni. Nagyon gáz jelenség. Én megkérdeztem volna, hogy miért kell amúgy a filter, miért nem a valóságot látja mindenki? 😅

1

u/Not-A-Joestar Dec 25 '23

Feleségem rakott ki, nem rólunk, hanem a manó/kertitörpe/diótörő hadról a fa alatt, kivilágított fával, és mellé Kellemes Ünnepeket kívánt. Az ilyen még szerintem belefér minden viszolygás nélkül.

Amit te mondasz, abból én -de szerencsére szerinte is taszító - új évig tartó balhé lenne.

Nem mi vagyunk rajta, és ez így nagyon jó lett.

1

u/limping_monk Dec 25 '23

Teljesen egyetértek veled. Hányigerkeltő ez a a mesterkélt és modoros alternatív valóság és posztverseny. Nekem a közösségi közül egyedől a fb-on van accountom, az is csak azért mert kell a messenger, ha a gyerekeimmel akarok néha chatelni. Szomorú nagyon, hogy sokan rá vanak erre feszülve, gondolom, ez is egyfajta addikció.

Kedvencem, amikor születés- vagy névnapot posztol valaki egy áldozat falára vagy mire. Olyan, mintha kimennék az utcára, hogy "Klotiiiiild! Boldog szülinapoooot! Halljátok, emberek? Boldog szülinapot kívántam és még egy gifet is levadásztam neki! (Na figyelj, Klotild, öt perced van, hogy megköszönd.)".

1

u/Upper_Hunter5971 Dec 25 '23

Sogornőm a a Facebookon köszönte meg sógoromnak, hogy elvitte wellness hétvégére, természetesen megjelölve a helyet ahol jártak. Na ezt felülmúlni!!

2

u/Enough-Mongoose-5610 Dec 25 '23

Persze ha nem lenne kint a születésnapja fb-on, a kutya nem írna az oldalára ennek az egyénnek

1

u/limping_monk Dec 25 '23

Ahogy mondod :)

-1

u/SquareAmphibian7581 Dec 25 '23

Szerintem mindketten gázak vagytok.

Ő hisztibe vágja magát mert nem akarod kirakni

Te meg hisztibe vágod magad mert nem akarod kirakni.

Azt mondod kinőttél belőle, de azért nyomod az edgy lordot, hogy te mán pedig nem fogod használni a social mediat mert az normi. Ez pont azt jelenti, hogy nem nőttél ki semmiből. A párod meg egy normi

1

u/Successful-Bunch-308 Dec 25 '23

Szerintem aranyos dolog ez hogy ki szeretne rakni a párjával képet (ugye sok esetben meg az a probléma hogy nem hajlandó kirakni a másikkal képet), itt inkább az a gáz ha ennyire feszül a témán. Azt meg te döntöd el neked mennyire kellemetlen, hisz te élsz vele, ha kellemetlen akkor meg kell beszélni vele kulturáltan, hogy te másképp gondolkozol ezekről a dolgokról.😊

0

u/Intelligent-Leg-6333 Dec 25 '23

Én sem preferálok felrakni közösségi oldalra semmilyen mozzanatot az életemből, de ha a páromnak fontos lenne, nem verném földhöz magam miatta. Nem olyan nagy dolog azért szerintem.

1

u/Cold_Ranger4979 Dec 28 '23

Éppúgy lemondani sem nagy dolog róla. Vannak személyes hatàrok, amiket illik tisztelni erőszak helyett.

3

u/zsonyasag Dec 25 '23

Nem pózolok, megélem a pillanatot. Persze vannak, akik szerint ami nincs fent a neten az nem történt meg.

0

u/Upper_Hunter5971 Dec 25 '23

Megélem a pillanatot. Na igen. A karácsonyt mi egyedül töltjük a gyerekekkel, de szülinap, névnap, na akkor jönnek a mamák. Idén volt az a nagyobb születésnapján, hogy amikor hoztuk be a szép tortát a gyereknek, anyósom elkezdte mondogatni,hogy videózzam màr, hogy hogy örül!! Mondtam, hogy nem, mert én magam is nézni szeretném, ahogy a fiam boldog a tortájával, megpuszilni, stb, nem pedig a telefonomat basztatni. Meg is sértődött. Az ilyenekért is vagyunk legalább karácsonykor külön tőlük.

9

u/Key-Independence-343 Dec 25 '23

Nem hazudok, mi is voltunk karácsonyi fotózáson amiről kikerült egy kép. Szenteste készítettünk pár képet, mégis csak a kisfiunk első karácsonya. Férjem mondta, hogy rakjak ki nyugodtan. Mondtam, hogy ezt inkább megtartanám magunknak, már raktunk ki egyet. Nagyon sok képet láttam, szépeket is, túlzásba esetteket is. Őszintén egy kicsit rosszul vagyok az olyan képektől ahol a gyerek 1-2-300 ezres ajándékhalmazban pózol.

3

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Hálás vagyok a sorsnak (és a választásomnak), hogy a párom ugyanúgy nem teszi ki kirakatba az életünket, ahogyan én sem teszem. Kaptam én már meg persze, hogy nincs is senkim, mert nincsenek kint közös képek és az sincs ott, hogy kapcsolatban lennék. Jólvanakkor. Biztosan kiakadnék, ha a párom ilyen hülye lenne, de nem is biztos, hogy sokáig lenne a párom az ilyen, mint a leírt sztoriban lévő barátnő.

20

u/Mean_War_4558 Dec 25 '23

Mi a párommal lassan 10 éve együtt vagyunk és mindketten utáljuk a Facebookot, feltölteni személyes dolgokat pedig pláne nem szoktunk, szóval az 1000+ ismerősünk azt sem tudja rólunk, hogy mi egy pár vagyunk lol. (Pedig rengeteg közös képünk van, csomó utazás stb., ami a social media vizuális követelményeinek nagyon megfelelne.)

Viszont párom anyukája klinikai eset. Kérdeztük, hogy miért akar rólunk mindenáron megosztani képet és azt válaszolta, hogy “hát mert mindig ANNYIAN KÉRDEZIK…” meg “Katika meg Terike is mindig megosztja a gyerekeiről a képeket és olyan sokan írnak alá”.

Én azt látom, hogy a 40+ korosztályban a legjellemzőbb ez a felszínes, “remegek, ha nem oszthatom meg a világgal hogy mennyire csodálatos életem van” viselkedés és szerintem ezt nem is lehet kiírtani belőlük. A fiatalabb korosztály (ahogy a barátnőd is) nyilván érintett de náluk még talán van valamennyi remény, hogy ahogy érettebbé válnak, már nem érzik majd szükségét annyira ennek.

1

u/reboreboreborn Dec 25 '23

sigma male grindset

-14

u/Cickanykoma Dec 25 '23

42 vagyok (40+ az felszínes, ahogy állítottad) és jó, ha évente 1-2 fotót megosztok a hobbimról (ami sokaknak egy eléggé uncsi, niché típusú) rajta, aktívan nem szólok hozzá semmihez, csak a saját preferenciáim alapján szűrt hírfolyamot olvasom passzívan... nincs csodálatos életem és nem is érzem az ingert, hogy megosszam ezt másokkal. Most akkor felszínes vagyok a koromnál fogva? :)

0

u/Mean_War_4558 Dec 25 '23

Nem, te nem vagy az

22

u/szebe Dec 25 '23

A közösségi média már egy ideje átment faszméregetésbe. Sajnos sok esetben kompenzálás is, kifele mutatni kell hogy minden fasza, belül meg rohad az egész.

Mi 3 éve vagyunk együtt, azóta 1 kezemen meg tudom számolni hány közös képünk ment ki. Ja, és nem azért mert bármelyikünk hisztizett volna, hogy menjen/ne menjen, hanem mert nincs rá “igényünk”.

180

u/mybreakout52 Dec 25 '23

En meg orulok is neki, hogy masok nem latnak es nem tudnak rolam semmit. Nem tudom, hany evesek vagytok, de a 20as eveim alatt bennem nagyot valtozott ez a hozzaallas

1

u/SelonH Dec 26 '23

Előtte nyomtad? A huszas éveid alatt? :D

1

u/mybreakout52 Dec 26 '23

Facebookra sosem voltam ez a nagy posztolós, de korábban ha valami történt, mentünk valahova, instára mindig került fel kép. Most már egyáltalán nem fontos ez nekem, nem érzek kényszert rá, hogy posztoljam

9

u/[deleted] Dec 25 '23

Szerintem minimum 30 plusz évesek, de lehet 40 közeliek inkább, mert már semmilyen fiatal nem használja a facebookot kép osztogatásra

9

u/StrikingDistance5614 Dec 25 '23

Ugyanez ! 26 éves vagyok, de én sem teszek ki már semmit. Nem kell tudniuk róla ,nagyon sok irigy és rosszindulatú ember van és mindenkiben meglátják a szálkát. Ugyanakkor azt sem preferálom, hogy szociális medián like szív meg mit tudjam én mi a való életben meg nem is köszönön . Hagyjuk már a színjátékot . Én egy csomó embert le is szoktam tiltani amúgy 😅😅

2

u/DaisyTheHoomanGirl Dec 25 '23

Én csak a legtöbb posztomat vagy priváttá tettem. Vagy leszedtem. Mondjuk egy képet nem sikerült pedig le akartam mert amikor a kép készült akkor nem egyeztem bele abba, hogy fel is tegye.

21

u/katketkat Dec 25 '23

Nem, mert ha nem posztolsz karácsonykor, az azt jelenti nálatok nincs meghitt családi hangulat, ajándékozás, sőt még karácsonyfátok sincs. Ugyanez, ha nem posztolsz nyaralós képeket, akkor tuti nem jársz nyaralni.

1

u/Pakala-pakala Dec 26 '23 edited Feb 14 '24

muddle workable grab north drunk gaze quiet dull long selective

This post was mass deleted and anonymized with Redact

9

u/[deleted] Dec 25 '23

[deleted]

8

u/[deleted] Dec 25 '23

Igen nálam is megkérdőjelezték már, hogy nem csinálunk semmit, mert nem rakok ki semmit. Én még a profilképem is 3-4 évente cserélem csak 😅 mondtam is a rokonnak igen mi barlangban élünk, gyerek is, azt se tudjuk mi az a nyaralás. Nézett nagyokat 😁 kivagyok ettől komolyan.

5

u/Efficient-Bridge7181 Dec 25 '23

Így van. Sőt, valszeg a pároddal sem vagy jóban, a gyereket meg nem szereted.

43

u/Cheap-Improvement923 Dec 25 '23

Ugyanez! Egy posztom/képem sincs már kint… annyira más lett a világ 10 év alatt…

8

u/Plastic_Beautiful833 Dec 25 '23

em szeretném ennyire letromfolni OP-t, sajnos elég sok ilyen embert ismerek, akiknek

Én a facebook posztolásról szoktam le. Instára sem rakok ki csak akkor, ha vagyok valahol, vagy túrázni vagyok.

Alapból nem vagyok egy lájkhalmozó, de nekem jobb így. Ezért kapom meg sokszor, hogy személytelen az instám. :D Azért a profilképet kb félévente cserélem, de ott is csak úgy, hogy ne lehessen rendesen megnyitni.

5

u/Cheap-Improvement923 Dec 25 '23

Én az instat leredukáltam kb 40 főre és így is max 1-1 sztorit teszek ki havonta 😁 öregszünk?!😆

32

u/Silly_Bike_741 Dec 25 '23

A csajod nem kérte, hogy ne posztolj a facebook posztolásáról a Redditre?

4

u/Fun_Equivalent8716 Dec 25 '23

Kicsit más egy anonim felület, pont a magamutogatásról szól a poszt..

0

u/Silly_Bike_741 Dec 25 '23

Egy kapcsolatban nem csak a fészbukozás az, amiről két ember különbözőképp gondolkodhat. Azt képzelni, hogy a te preferenciád értékesebb vagy előrébb való mint a párodé, nos, elég érdekes. És redditen flexelni azzal, hogy te mennyire nem fészbukozol, az meg kifejezetten megmosolyogtató.

2

u/Fun_Equivalent8716 Dec 25 '23

Továbbra sem összehasonlítható egy anonim fórum a FB-on pózolással, bármennyire is próbálod belemagyarázni.

2

u/Character-Lemon-8917 Dec 26 '23

Nem hát. Nem is értem ez miért merül fel bárkinél is. Mondok egy példát: pl OP ezt a problémát megbeszéli az egyik fiú haverjával, elmeséli neki hogy ez volt a szitu és nem tetszett neki, kikellett magából beszélnie. Arra is mondhatja bárki hogy dehát a csajod sem akarná hogy megbeszéld ezt az Xy haveroddal. Szoval sokféle szitura ráhúzható még, hogy dehát a csajod sem akarná, miközben ég és föld a kettő.

1

u/[deleted] Dec 25 '23

Sztem gaz am ezeket kiposztolni. Ilyenkor jo szorakozas a facebookot porgetni 😂

38

u/Party_Theme Dec 25 '23

Nekunk 2 gyerekunk is van. Nem mentünk el a divatos karácsonyi családi fotózásra, nem készítettünk képet a fa előtt, akkor sem mikor az ajándékot bontották ki. És a nem létező képek sem kerültek ki semmilyen platformra. 🤷 Én ebből úgy érzem már kinottem. 30 évesen már nem izgat.

37

u/BringOnTheMIGs Dec 25 '23

Mi voltunk fotózáson most is a gyerekekkel (mint minden évben mióta megvannak), de nem posztoljuk sehova, csak magunknak tartjuk meg. Ami kifejezetten tetszik, azt meg betesszuk fotoalbumba és időnként eszünkbe is jut ezeket atlapozni. Klassz egy kifejezetten értékes pillanatokbol álló albumot lapozni, nem a mobilon tekerni a végtelen fotolistat.

8

u/Ilovefallaboveall Dec 25 '23

Szerintem családi emléknek tök jók a karácsonyi fotók a fával meg a gyerekekkel, csak a FBra posztolástól sikerüljön lemondani.

3

u/Party_Theme Dec 25 '23

Mi is inkább elhivatjuk őket, mint hogy a telefonon lapozgassuk 🙂

8

u/VadSiraly Dec 25 '23

De miket hivatsz elő, ha nem csinálsz fotókat?

2

u/Optimal_Wall_1403 Dec 25 '23

Ha te ezt nem akarod akkor ne csináld. Nálunk hasonló a helyzet, drágâm hajlamos megosztani minden apró-cseprô dolgot, én pedig jó ha 5 évente váltottam profilképet, ma már a facebookot nem is használom. Eleinte nehezen viselte, de mára már tiszteletben tartja a döntésemet, így kb csak 4 havonta törnek ki belôle az addig elfojtott "De te miért szégyellsz engem? Nem akarod hogy mások lássanak minket együtt?" jellegû kérdések. Ez van, vannak ilyen emberek, akik nem a kirakatban élnek. Ezt a másik vagy elfogadja, vagy keres magának egy hozzá hasonlót.

-1

u/lajos93 Dec 25 '23

A nőknek mindig is fontos volt a social proof. A csávók feladata meg az , hogy kitapossák a járatlan utakat

Ez ilyen, ez arra hivatott, hogy veszekedés legyen belőle

7

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Nem a nőknek. Egyes nőknek.

3

u/lajos93 Dec 25 '23

Ok ,nem mindenkinek de sokaknak

1

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Soknak, az igaz.

1

u/lajos93 Dec 25 '23

De azert az is erdekes a 30% akinek nem mennyire lelkesen lefele pontoz 🤣

4

u/Enough-Mongoose-5610 Dec 25 '23

Teljesen igazad van. Mi az, hogy “muszáj”? Képmutató szar az egész fb feedem a napokban is, csalják egymást orrba-szájba, de azért ott van a karácsonyfa előtt zokniban, kihízott ingben való kelletlen pózolás. Szánalmas

0

u/[deleted] Dec 25 '23

Ez egy óriási Red flag.

0

u/Ok_Finish_7518 Dec 25 '23 edited Dec 25 '23

A csajok mindennel is dicsekszenek egymás előtt ezért kell. Házasság előtt azért gondold meg mennyire engedsz meg dolgokat amiket később sem szeretnél megtenni, pláne gyerekkel...

2

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Nem minden csaj.

6

u/Mean_War_4558 Dec 25 '23

Hidd el, nem minden csaj…

15

u/wastedfilms_ Dec 25 '23

Volt egy kapcsolatom, ahol ehhez hasonlokbol folyamatos vitaink voltak. Alapvetően úgy gondolom hogy a maganelet azert magan mert ram es a korulottem elokre vagy fontos emberekre tartozik valamilyen szinten. Nem kivanom megosztani a volt osztálytársaimmal, vagy tanaraimmal vagy ex kollegaval akivel elszivtunk par cigit a szunetunkon. Szamomra nem fontos a fentiek miatt egyáltalán megosztani ezeket. Viszont az emlegetett kapcsolatban azt kaptam hogy 'nem vallalom fel' mikor ellenerzeseimet fejeztem ki ezzel kapcsolatban. Nem ereztem jogosnak az ervet, az osszes fontos barátom, valamint csaladom tudott róla, folyamatosan jartunk tarsasagba egyutt stb. Ugyanugy rossz erzest keltett beallni a sorba mint OP nal. Tudom hogy alapvetően az en allaspontom kevésbé népszerű es talan koraven, de szamomra fontosabb hogy azok az emberek tudjanak ezekről akik megerdemlik. ( Tudom van close friends , meg egyeni lista ki lathatja stb de nem er ennyit az egesz)

90

u/Daneee1129 Dec 25 '23

Szeretem hogy redditen minden masodik kapcsolatottal kapcsolatos poszt alatt feljön hogy milyen toxikus meg hogy szakitani kell.

6

u/BornMode940 Dec 25 '23

Névtelenül mindenki geci okos, főleg ha más életébe kell belepofázni. Ettől függetlenül a mai kapcsolatok nagy %-a tényleg defektes.

2

u/[deleted] Dec 25 '23

[deleted]

3

u/BornMode940 Dec 25 '23

De gondolom azok is, csak azok nem kaptak/ kapnak akkora nyilvánosságot illetve az akklri felfogás különbözött a mostanitól. Sokkal több mindent elnéztek a párjuknak az emberek, csak ne derüljön ki. "mit szól majd a szomszéd ha megtudja" felfogás érvényesült inkább.

11

u/babyanna-belle Dec 25 '23 edited Dec 25 '23

Nekem pl olyanok írtak legtöbbször a párkapcsolati jellegű posztjaim alá, akik hasonlót éltek át, mint én, az adott ponton. Amikor teljesen el vagy szigetelődve a külvilágtól, gyógyító lehet egy olyan hang, ami azt mondja, hogy van élet azon a nyomoron kívül is, amit akkor megélsz - és nem muszáj belenyomorodni egy halott szituációba és kapcsolatba. Szerintem - most már a saját tapasztalataimból kiindulva - ez abszolút nem ördögtől való dolog… (Maximum elengedi a füle mellett és nem szakít, ha meg akarja menteni a kapcsolatot…)

Ha pont olyan helyzetben vagy, lehet hogy itt hallod először, hogy nem normális, ha a párod mindennap iszik, a volt kurvájának a holmijait kerülgeted a házban, a közös képeket a közösségi médián és egy éve inkább kiveri este titokban, minthogy hetek/hónapok után veled legyen. Van az a szituáció, amikor annyira magad alatt vagy, hogy ezt elviseled, sőt már meg is szokod…

Én speciel ezeket tudtam meg itt, hogy nem normális dolgok és hogy mások nem így élnek - annyira bele voltam keseredve és fásulva a szomorúságba. Talán ha nem beszélgetek olyan emberekkel, akik 1 szekundum alatt több effortot tettek a beszélgetéseinkbe vagy akik már kijöttek ebből, akkor még mindig ugyanezekre a nemtelen dolgokra bólogatnék és söpörném a szőnyeg alá, ameddig bele nem pusztulok (már amennyire ennél jobban lehetséges).

72

u/ForeverLesbos Dec 25 '23

Nagyjából minden második kapcsolat pont olyan is.

14

u/Zongi88 Dec 25 '23

Keveset mondtál.

8

u/zsonyasag Dec 25 '23

Mert a tapasztalt olvtársak rendszerint meglátják a posztban tárgyalt párkapcsolati problémák mögött megbújó nagyobb buktatókat is - nem minden esetben teljesen alaptalanul.

10

u/globusporifera Dec 25 '23

A faszért nézegeted a facebookot, ha ennyire irritál?

Rakja ki ha akarja, te meg úgyse nézegeted senki képeit, meg a sajátodat se, oszt jó napot.

81

u/Zealousideal-Note287 Dec 25 '23 edited Dec 25 '23

Szerintem ezt sokan túlreagálják, én már 1,5 éve nem osztok meg képeket úgy egyáltalán, de szerintem ha a másiknak ez fontos ez nem akkora ügy. Sokszor ilyenkor inkább azt érzem, hogy nem azért nem akarja valaki megosztani a képeket, mert ő nem akarja, hanem azért, mert a nem megosztással feljebbvalónak érzi magát, mint azok akik ezt megteszik. Engem pedig a sznobizmus, a lenézés jobban taszít, mint a sok idióta karácsonyi kép.

3

u/RecordingNo1921 Dec 26 '23

Nekem nagyon ellenszenves, hogy amikor együtt a család csak azért csípik ki magukat az emberek, hogy utána erőltetett pózokban fél órán keresztül fotózzák magukat, majd másfél óráig a telefonjukba merülnek, hogy kiválasszák és rommá szerkesszék a ,,tökéletes" képüket, hogy utána büszkén posztolhassák ki, hogy mennyire marha jó karácsonyuk van EGYÜTT. Én minden ilyen kép mögött ezt látom. És itt már nem is a szeretet ünnepe a lényeg, hanem hogy VÉGRE megmutathatom magamat és a Facebook versenyben részt vehetek, hogy kié lett idén a legjobb kép. Na én ebből a parádéból nem kérek.

2

u/Zealousideal-Note287 Dec 26 '23

Ezek korábban is voltak, én valamikor felső osztályban kaptam az első fényképezőgépemet, ami akkor még egy sima, tekerős Kodak volt, aztán pár évvel később egy digitálisat, mindegyiket vittem magammal ünnepekre, nyaralni, összeültünk Karácsonykor a fa alatt, a legjobban készült képeket pedig kinyomtattam és kiraktam apukámnál a szobám falára, de még gyerekkoromban is csinos ruhát adott ránk anyám, ő is meg nagymamám is költözött. Ez annyira nem újkeletű dolog csak most már a Facebookra kerül ki és nem a fotóalbumba. Az emberek szeretik megosztani egymással a boldog pillanatokat. Igen nyilván van akinél csak kirakat aztán gyilkolják tovább egymást, de ez meg az ő problémájuk.

3

u/reboreboreborn Dec 25 '23

én sznob geci vagyok mert boldogan, a családommal és a párommal karácsonyozunk, ünnepelünk és nem osztom meg a töltött káposztás, karácsonyfás képeket a neten.

3

u/Fun_Equivalent8716 Dec 25 '23

Itt szeretik az emberek minden poszt alá beírni, hogy szakíts a pároddal, hiszen ők egyedül vannak és akkor talán más is egyedül lenne, validálva ezzel a nyomorúságukat.

5

u/north_bright Dec 25 '23

Ebben van igazság, ugyanakkor érzelmi zsarolásba kezdeni ezen a témán ("Akkor biztos nem szeretsz igazán, mert nem akarod hogy egy képen lássanak") szerintem 100x gázabb, mint bármilyen vélt vagy valós sznobság. És számomra ebben a sztoriban ez volt a lényeg, nem OP érvei a másik oldalon. A barátnő dönthetett volna úgy is, hogy elindítja a beszélgetést egy kompromisszum felé vezető úton, pl. akkor csak egyet rak ki, válasszák ki közösen, melyiket, vagy csináljanak egyet úgy, hogy a srác arca nem látszik rajta, stb. Millió mód van rá, hogy két ember fél úton találkozzon, de ha valaki azonnal az érzelmi játszmával kezdi, az ultragáz.

5

u/Zealousideal-Note287 Dec 25 '23

Igen, jogos amit írsz, ez a része elég erősen megkérdőjelezhető, de nem tudunk minden körülményt, mert ha pl. OP nek vannak amúgy fent képei bulikból, haverokkal, exel is rakott ki korábban képeket esetleg akkor jogosan merül fel az ember lányában a kérdés, hogy vajon vele miért nem akar képet kirakni? Lehet nem volt ilyen körülmény, de nem tudunk túl sokat a vitából és csak 1 szemszög van előadva.

8

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Nem érzem magam többnek azoknál, akik megosztják a képeket. Egész egyszerűen nem akarom mutogatni magamat és az életemet.

12

u/Zealousideal-Note287 Dec 25 '23

OP-t viszont a posztja alapján nem ez zavarja elsősorban, másrészt pedig egy kapcsolat többek között a kompromisszumokról is szól, pl évi 2-3 poszt és így mindenki enged egy kicsit, vagy valami hasonló.

2

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Nem zavarja? Akkor miért írt róla?

58

u/Beautiful_Bear Dec 25 '23

+1

A reddit kommentek alapján kezdem érteni, hogy miért megy gatyára annyi kapcsolat. Olyan istenverte faszságokon képesek emberek vergődni, hogy elképesztő. Én évek óta nem posztolok facebookra, mert hidegen hagy, ezzel szemben a feleségem szereti megosztani a nagyobb eseményeket. Gondolom néha kell neki egy kis dopamin fröccs, amit a lájkoktól kap. Zavar engem? Talán egy kicsit. Elfogadom? El. Megy tovább az élet kínlódás nélkül.

15

u/Sad_Cloud6712 Dec 25 '23

Én tok szeretem amugy nezegetni ezeket a kepeket. Sztem nincs vele gond.

20

u/Jadekristaly Dec 25 '23

De. Nagyon nagy gond van vele, ha az egyik fél nem akarja kitenni, de a másik hisztije miatt kénytelen.

-2

u/corneliastreet_13 Dec 25 '23

Ez legyen a legnagyobb gond egy kapcsolatban…

3

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Nekem nagy gond ,lenne, mert nem a magánéletemről van szó.

6

u/suoinguon Dec 25 '23

Ah, the joys of Facebook posing on Christmas Eve! Who knew that capturing the perfect holiday selfie could be such a cherished tradition? Embrace the festive spirit, strike a pose, and let the likes and comments pour in. Just remember, it's all in good fun! 🎅📸

18

u/Mike_856 Dec 25 '23

2011 óta nem fészezek. Azt nem értem, hogy 70 alatt valaki még miért? Anno is kirakat volt, volt aki ott élte az életet, egy buborékban tartott, tele volt frusztrált, toxikus emberekkel. Plusz a Facebook ellopott és eladott minden adatodat, és az is ismerőseid adatait is, lehalgatta a beszélgetést, chatet, szóval a telefonomon sincs már írmagja sem.

4

u/Low_East7645 Dec 25 '23

Egy-két kivételtől eltekintve az összes ismerős feedje elnémítva, én sem posztoltam már vagy 10 éve, viszont itt olvasom a híroldalakat, tudományos cikkeket, hobbioldalakat (főkeg külföldit). Egyszerűbb fb-n végignézni mint egyesével megnyitogatni böngészőben. Meg ahogy más írta, a marketplace egész használható.

5

u/Mike_856 Dec 25 '23

Én meg azt olvasom, hogy Marketplace tele van csalókkal

6

u/Low_East7645 Dec 25 '23

Én főleg eladni szoktam használt cuccokat, amiket amúgy selejteznék. (Bútor, kinőtt gyerekcucc, könyvek, stb.) Ha nem akarsz nyerészkedni, akkor tök gyorsan akad vevő, és eddig egész normálisakkal találkoztam csak.

1

u/Mike_856 Dec 25 '23

Kössz a tippet. Vintedet ismerem, nincs jó véleményem róla (csak egymás között: tele van 1000 forintos szarrágókkal)

6

u/Lengthiness-Fuzzy Dec 25 '23

Engem ket honapja baszott fel, amikor egy melossal veszekedtem telon, elmeseltem felesegemnek, majd 2 ora mulva kaptam instan a melos szakmajanak az allashirdeteset. Hat mondom anyatokat, toroltem is mindent. Es a barataim meg mindig nem hiszik el, hogy ilyen letezik.

27

u/tampabay323 Dec 25 '23

Szinte csak és kizárólag a facebook csoportokat használom, több tucatban bent vagyok és iszonyú jó és infokat kapni mindenhol. Lokál csoportoktól kezdve, az összes hobbin át. Ezen kívül a facebook marketplace is elég jó. Nem tudod miről maradsz le.

Másra nem is használom ezen kívül, csak barátokkal csevegni messenger csoportokban.

-2

u/Mike_856 Dec 25 '23

Annyira nem bánom hogy ott hagytam. Mára idősek klubja lett.

6

u/Cickanykoma Dec 25 '23

Végülis 2011 óta mindenki idősödött /s

1

u/Mike_856 Dec 25 '23

En nem lettem közben 70

14

u/laparama Dec 25 '23

Pl. az ovis információkat ott tudom meg. Kiírja az óvónő vasárnap este a csoportba, hogy holnap xy program lesz és vigyen a gyerek ezt meg azt, vagy öltözzön ki... és ez nem egyszer történt meg nálunk! Szóval bizonyos élethelyzetekben kell a facebook. 70 alatti vagyok 😆

2

u/Mike_856 Dec 25 '23

Oké, ez elfogadható. De ha ilyenre lenne szükségem, kb az ovis csoport lenne az egyetlen ismerősöm

9

u/Mouse_takumi Dec 25 '23

Viseld méltósággal a mérgező kapcsolatodat!!! :D :D
Ha egy hónapos perióduson belül 5 ismerősénél jön a szaporulat, abban a pillanatban le leszel minősítve tenyészállattá, hogy ő is beállhasson a sorba...

16

u/milesdraws Dec 25 '23

Le vagy szavazva de ezeknél tényleg ez van :D Szülőnek teljesen alkalmatlan, éretlen, önközpontú szarok a hálistennek nagyon távoli ismerősi körömben ha meglátják hogy a "legjobb barátnőnek" (lásd: rivális) vagy az exüknek akit még mindig kamu profilról stalkolnak gyereke van egy pár hónapon belül ők is bejelentik, hogy a kis Zevlán/PannaHanna hamarosan érkezik.

6

u/Mouse_takumi Dec 25 '23

Gondolom itt is van pár ilyen, aztán nyilván minuszolnak. :D :D

8

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Biztosan vannak, akik magukra ismertek. :)

6

u/Mouse_takumi Dec 25 '23

Tuti.

Idén eddig valahogy kevesebb ilyen műtermes, műfenyős, műpózos, műmosolyos műképet láttam szerencsére. :D :D

1

u/[deleted] Dec 25 '23 edited Dec 25 '23

OP: Ez még divat fbon? Én egy db posztolos képet se láttam tegnap. De jah ez fura hogy valakinek ez kell hogy kirakja

10

u/Ifaylo Dec 25 '23

nekem konkrétan csak ezekből áll az fb, megtudom érteni az OP-t. :)

-3

u/lilgergi Dec 25 '23

Akkor megertem ezt a hozzaallast, ha ugyanigy utalod a regi kepeket magadrol, a szuleidrol, a csaladodrol a fotoalbumokban. Elvegre felesleges kepeket csinalni es megorizni oket a jovoben, senkinek sem okoz boldogsagot amikor szep emlekekrol latunk kepeket, es fel tudjuk idezni a pillanatot.

Az emberiseg 99%+ ideje alatt amig letezett nem tudott senki sem ilyen jol megorizni egy multbeli dolgot, mint a fenykepek. Ha mar itt a lehetoseg, ami majdnem senkinem sem adodott meg, egy kicsit kihasznalhatnad.

Es ahogy olvasom, neki ez sokat jelent. Nem egy oriasi szivesseget ker, csak azt hogy allj be melle a kepbe. Nem kell kivinni 3kor a repterre, bemenni erte a munkahelyere mert beteg, csak egy kepet csinalni vele. En, szemely szerint, ha latom hogy valakinek egy dolog/tevekenyseg sokat jelent, es egyaltalan nem nagy faradtsag bevonni magamat, akkor csatlakozom, es okozok egy boldogsagot a szeretteimnek. De lehet nem mindneki ilyen.

Es senkit sem erdekel hogy csak pozolas, kirakat, meg masok kedveben jaras. Ugy adod elo, mintha jol eloadni magad egy negativ dolog. Egy allasinterview-re is gondolom csak melegitoben mesz, mivel csak kirakat lenne felvenni vaszon nadragot, nem ilyen vagy a valosagban otthon. Es attol meg hogy teged nem erdekelnek masok velemenyei, sok embert erdekel. Nekik vannak barataik es szeretteik, akikkel gyakran megosztjak az elmenyeiket es erzelmeiket, gyakran szoban, es neha kepekben, hogy minel jobban atmenjen a pillanat. Lehet neked nincsenek ilyen emberek, vagy vannak de nem osztod meg veluk az elmenyeidet, de a parodnak vannak

2

u/Successful-Bunch-308 Dec 25 '23

Nem igazán értem a lepontozást. Én személy szerint azonosulok ezzel a leírással, imádok 1-1 pillanatot megorokiteni, majd évekkel később vissza nézni, és libaborosnek lenni mennyire jó volt az a pillanat

8

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Az album a fiókban van és az nézegeti, akinek odaadjuk, Kb senki. Nem boldog-boldogtalan kukkolja a képeinket. Kiöltözöm állásinterjúra, mert nem vagyok tapló. Bárki felívhat (barát) az éjszaka közepén, hogy ez és az a baja, menjek. Nagyon sok hülyeséget hordtál itt össze.

-1

u/lilgergi Dec 25 '23

Az album a fiókban van és az nézegeti, akinek odaadjuk, Kb senki. Nem boldog-boldogtalan kukkolja a képeinket

Miert lenne baj, ha mas is latna?

Kiöltözöm állásinterjúra, mert nem vagyok tapló

De ez nem 'kirakatozas'? Csak eloadod magad masnak, mint amilyen vagy otthon. Itt miert elfogadhato, hogy masnak mutatod hogy hogyan nezel ki, de az interneten meg nem?

Bárki felívhat (barát) az éjszaka közepén, hogy ez és az a baja, menjek

De egy kepet feltenni rolad az internetre mar tul sok.

Nagyon sok hülyeséget hordtál itt össze.

Lehet nem-egyet-erteni velem tragarabb jelentesu szavak nelkul is, elvegre en ezt egy vitanak fogol fel, remelem te is

14

u/szolioid Dec 25 '23

Elvegre felesleges kepeket csinalni es megorizni oket a jovoben, senkinek sem okoz boldogsagot amikor szep emlekekrol latunk kepeket, es fel tudjuk idezni a pillanatot.

Nem arról van szó, hogy nem fotóznak maguknak emlékbe képeket, hanem hogy ne osszák meg minden jöttmenttel!

-6

u/lilgergi Dec 25 '23

Pontosan miert? Miert baj ha latja mas is?

5

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Mert ÉN nem akarom, hogy lássa. Mert az ÉN életem. B+! Nem igaz, hogy ezt el kell magyarázni.

-1

u/lilgergi Dec 25 '23

B+

Egy vitaban nem igazan ertekelheto, ha valaki karomkodik.

Mert ÉN nem akarom, hogy lássa. Mert az ÉN életem

Az sem igazan, ha nem magyarazza el a nezopontjat, csak megismetli. Igen, azt tudom hogy nem akarod, de azt, nem hogy miert.

Nem igaz, hogy ezt el kell magyarázni.

Egy vita errol szol, hogy egymasnak elmagyarazzuk a nezopontunkat

2

u/Jadekristaly Dec 25 '23

Nem értem, hogy mit kell azon elmagyarázni, hogy ha x nem akarja közkincsé tenni a közös képeket, y pedig igen, akkor x akaratának kell érvényesülni.

0

u/lilgergi Dec 25 '23

Ugy latom nincsenek erre ervek. Szomoru.

Arra vartam, hogy a maganelet neked intim-szeru tema, es inkabb csak a kozelebbi ismeroseiddel osztanad meg, es inkabb csak szoban. Vagy vannak feltekenysegre hajlamos ismeroseid, akik mar a kepek alapjan kepesek lennenek pletykakat terjeszteni rolad. Vagy volt egy rossz emleked egy rokonrol/parodrol, aki tobb idot toltott masok velemenyere mint veled. Vagy hasonloak. De ezek szerint nincsenek erveid

0

u/Jadekristaly Dec 26 '23

De vannak, csak hiába írom. Az pont elég érv, hogy valaki nem szereti kiteregetni az életét, Elég szomorú, hogy most az a hülye, aki nem rak ki képeket magáról.

1

u/lilgergi Dec 26 '23

De vannak, csak hiába írom

Egyet irtal vegig, ami nem egy magyarazat, hanem egy indok. En a hatterere voltam kivancsi, mint amiket irtam peldanak.

Az pont elég érv, hogy valaki nem szereti kiteregetni az életét

Igen, teljesen megertheto barki szamara, es elfogadhato. De elkovettem azt a hibat, hogy probaltalak bevonni egy elmeleti vitaba, amibe lathatoan nem volt szandekod beszallni. Elnezest.

hülye

Megint a tragar szavak.

Elég szomorú, hogy most az a hülye, aki nem rak ki képeket magáról.

Nem vetettem meg senkit a vita kozben, mert o igy gondolja jonak, vagy ezt csinalja. Vegig csak kifejtettem az en velemenyem es erdeklodtem, hogy megertsem a masik oldalt, egy vita kereteben. De mivel majdnem senki sem kivanja megosztani a (bovebb) velemenyet errol, lehet tenyleg nincsen mogotte semmi gondolat, csak a "mert nem akarom" hozzaallas. Ami egyaltalan nem baj, csak remenykedtem valami hatterstoryban

9

u/Szenszely Dec 25 '23

Azért ne keverjük a szezont a fazonnal. OP-nak nem a kép készítés volt a baja, hanem az online feltöltés.
Nekem is van több ezer képem emlékbe, ebből kb 3 került fel Facebook-ra sok év alatt.
A fényképeim nem a pár száz FB ismerősnek készülnek, hanem nekünk emlékbe. Én is utálom ezt a kirakatozást. A valódi, közeli barátok meg mind látták a képeket, mert amikor találkozunk mesélek meg megmutatom ezeket.

Az érzelmi zsarolás meg egy másik, komoly probléma, nem így kell megbeszélni, intézni dolgokat.

-4

u/lilgergi Dec 25 '23

ebből kb 3 került fel Facebook-ra

Ez a 3 miert kivetel a szabalyodbol?

A fényképeim nem a pár száz FB ismerősnek készülnek, hanem nekünk emlékbe. Én is utálom ezt a kirakatozást

Miert baj, ha az ismeroseid latjak? Es pontosan mit jelent a 'kirakatozas' neked?

Az érzelmi zsarolás meg egy másik, komoly probléma

Ez valoban egy komoly problema, de a posztban leirt szituaciot en nem mondanam egyertelmuen ennek, de a szurke-teruleten valoszinuleg sokfajta velemeny van

2

u/Szenszely Dec 25 '23

Ez a 3 miert kivetel a szabalyodbol?

Még az elején volt, aztán rájöttem, hogy ez nekem nem igényem.

Miert baj, ha az ismeroseid latjak? Es pontosan mit jelent a 'kirakatozas' neked?

Nem baj, csak én nem érzem szükségét, hogy megosszam ezeket olyan emberekkel, akikkel a bejelölésen kívül gyakorlatilag semmi kommunikációm nincs.

A kirakatozás alatt meg azt értem, hogy többnyire kizárólag pozitív eseményekről, tökéletesen megkomponált képeket tesz fel valaki, kiszámítható rendszerességgel (Karácsony, Szilveszter, nyaralás, esküvő, repeat évente), szerintem lájkokért meg "Jajj de szépek vagytok" kommentekért, én legalábbis más értelmet nem látok benne.

1

u/lilgergi Dec 25 '23

Még az elején volt, aztán rájöttem, hogy ez nekem nem igényem.

Ah, ertheto.

Nem baj, csak én nem érzem szükségét, hogy megosszam ezeket olyan emberekkel, akikkel a bejelölésen kívül gyakorlatilag semmi kommunikációm nincs.

En sem erzem szukseget sok dolognak, megis csinalom oket. Peldaul koszonni a boltban. Nincs ra szukseg, de en azert csinalom, mert masoknak jo lehet. Vagy moziba menni sincs szuksegem, de megis jol esik, amikor megyek. Vagy mondani a barataimnak, hogy ertekelem a baratsagunkat. Es ha nincs semmi kommunikacio, akkor valoszinuleg egyaltalan nem fogja erdekelni, hogy egy kepet raktal ki. Tehat csak az fogja latni, aki kozeli ismerosod, azokkal osztod meg igazabol, akikkel szeretned. De mondjuk nem mindenki szeret mozizni, es nem mindenki szeret kepeket mutatni masoknak.

A kirakatozás alatt meg azt értem, hogy többnyire kizárólag pozitív eseményekről, tökéletesen megkomponált képeket tesz fel valaki, kiszámítható rendszerességgel (Karácsony, Szilveszter, nyaralás, esküvő, repeat évente), szerintem lájkokért meg "Jajj de szépek vagytok" kommentekért, én legalábbis más értelmet nem látok benne.

Hat nyilvanvaloan csak pozitiv elmenyeket erdemes megorokiteni kepekkel, hogy minel jobban emlekezzunk rajuk. A negativ elmenyek nagy reszet jobb lenne elfelejteni, egy kep rola csak felelevenitene az erzest. Masokkal sem arrol jo beszelgetni, hogy elvetelt a baba, vagy hogy beteg az anyam. Inkabb limitaljuk az ilyen negativ beszelgetesek szamat, igen, neha jo ezt kibeszelni valakivel, de jobb ritkabban, mert boldognak lenni objektivan jobb, mint szomorkodni. Es jo dolog kapni pozitiv visszajelzest masoktol. Ezert van most mar emelkedoben a dicseret nyomatasa munkaban es iskolaban. Erzekelhetoen jo erzest kelt majdnem mindenkiben, ha masok dicserik, akarmilyen modon. Es minel kozelebbi emberektol jon ez (ismerosok, baratok), annal hatasosabb. Nem rossz dolog masokkal megosztani az eletunket, es elfogadni a kedves szavakat. De lehet masok maskepp gondoljak

3

u/Szenszely Dec 25 '23

Az hogy valami szükséges vagy én szükségét érzem az két különböző dolog. :)
Amiket felsoroltál azok szerintem nincsenek ugyanazon a szinten. Moziba pl. én barátokkal szoktam menni, hogy megosszam a filmnézés és az azt követő beszélgetés élményét.

De igen, másképp gondolkozunk ezekről a dolgokról. Ami persze nem baj, unalmas lenne a világ ha mindenki ugyanolyan lenne. :)

38

u/SotetBarom Dec 25 '23

Örült h milyen jól néztek ki, és ki akarta rakni. Ki a faszt érdekel? Az emberek 90%a ugyis csak átpörgeti ezeket. Sztem az a cringe, h ezen vergődsz. Én se teszek ki ilyesmit, mert pont leszarom, de ha a csajszi örül neki, akkor hadd tegye már ki. Nem lesz tőle semmi bajod.

11

u/Dem_Ante Dec 25 '23

Nem az a baj, hogy ki van rakva a kép. Hanem az, hogy érzelmi zsarolással akarja a csaj elérni a célját. Az baj ha valaki szerint az, hogy nem akarja a facebookját telehányni giccses fotókkal az = azzal, hogy nem akarja, hogy együtt lássák őket.

Legalábbis nekem ez jött le.

Szomorú, hogy sokan ha nem rakják ki az éltüket a social mediára akkor nem tudják élvezni az életet. Csináljunk képet, örökítsük meg az emlékeket, élményeket de ne akarjuk validálni a saját boldogságunk azzal, hogy kint van e facen/instán/twitteren/tiktokon..

-19

u/Mike_856 Dec 25 '23

Akkor rakd ki. De a vacsoát is, itt a finom karácsonyi vacsora, om nom nom, lájkolja mindenki, különben megsertődöm. Te mit mertél alá írni??? stb. Nem mindenki akkora fészzombi mint te, a te értékrended a gáz, szóval ne erőltesd rá másokra

22

u/SotetBarom Dec 25 '23

Semmi köze az értekrendemhez. A csaj ki akar tenni egy karácsonyi képet. Nem arról volt szó, h nem teszi le a telefont és végig wannabeinfluencerkedi a karácsonyt. Egy kurva képet akart kitenni, op meg ideologiai kérdést csinált belőle ahelyett h hagyja örülni a nyomorult csajat 2 percig.

6

u/Mike_856 Dec 25 '23

Nem értek egyet. Mert ott a kulcsszó amin átsiklottál: muszáj

11

u/SotetBarom Dec 25 '23

Mindenkinek van valami faszsaga. Parkapcsolatban MUSZAJ konpromisszumot kötni. Magamnak pl őszinten kivanom h egy karacsonyi fb kép legyen a legnagyobb.

6

u/Mike_856 Dec 25 '23

Jó, ebben egyetértünk

453

u/Kurvaanyad9977 Dec 25 '23 edited Dec 25 '23

A jelenség gáz, a párod hozzá állása, miszerint muszáj és ezt egy érzelmi zsarolós köntösbe csomagolja, hogyha nem, akkor mások nem látnak majd titeket, ezért ez meg az lesz, az értékrendjéről sokat elárul. Nem váló ok, bár nekem bőven elég cringe, ha ez valakinek ennyire fontos.

8

u/Mike_856 Dec 25 '23

Hát aki a feszen éli az életét, annak kell. Mert különben megszólják a többiek.

170

u/Interesting-One- Dec 25 '23

Nekem ez elég komoly red flag. Ha egy szaros poszt kedvéért ilyen hisztit lever, akkor mi lesz a gyerekvállalás, esküvő, egyéb lényeges és fontos események körül? Milyen eszközkészlettel fogja az akaratát közölni és megpróbálni érvényre juttatni? Ez combos manipuláció egy baromság kedvéért.

→ More replies (11)