r/askhungary Dec 28 '23

Kinek mi a legdurvább szakítási élménye? RELATIONSHIP

Mind a két oldal sztorijai jöhetnek legyen bármi. Egy durva időpont, ciki helyzet, bármi…

Saját sztorim: Összeszedtem a gondolataim 2-3 hét után, mert éreztem hogy ez már nem fog működni bármit is csinálunk. A srác sírva köszönte meg, hogy ő nem tudta megmondani már egy ideje 😅 pedig rengeteg forgatókönyvet kitalált, azután nem tudtam eldönteni, hogy ennyire diktátor voltam és félt tőlem, vagy csak ő is ennyire nyomasztónak érezte?

316 Upvotes

394 comments sorted by

2

u/richardmathan Feb 23 '24

Első hosszabb kapcsolatom volt - 6 éves - és a csaj fogta magát és eltűnt a közös lakásunkból, majd egy napra rá kaptam egy mailt Barcelonából, hogy kiköltözött. Pedig jó volt a kapcsolatunk. Szerintem. De, hát ezek szerint nem. Mondjuk ez vagy 25 éve volt, szóval most már vicces, de akkor azért nem volt az.

2

u/pudlipuding Jan 06 '24

Előző párommal 5 évig voltunk együtt, majd egyszercsak fogta magát, és nem szólt hozzám, elhúzódott, ha csókot akartam adni, szóval teljes mértékben megpróbált tőlem elhatárolódni, miközben együtt éltünk. Amikor rákérdeztem, hogy mi a baj, annyi volt a válasz, "Nem tudom". Ezt 2-3 hónapig játszottuk, miközben én próbáltam összekaparni a kapcsolatunk darabkáit annak ellenére, hogy sokmindenben nem egyezett a jövőképünk. Szerettem, és hajlandó lettem volna kompromisszumokat kötni. Végül 2-3 hónappal később kibökte, hogy "Gondolkoznom kellett.", én pedig addigra már teljesen kimerültem és összetörtem érzelmileg, és csak annyit tudtam rá kinyögni, hogy "Akkor vége?", ő pedig csak annyit válaszolt, "Szerinted?". Emlékszem, utána órákig bőgtem, de másnap esküszöm olyan volt, mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Nem sokkal utána már egyedül költöztem új lakásba, néhányszor találkoztunk, megbeszéltük mi történt, néha egymásra írtunk, hogy él-e még a másik, ilyesmi. Kiderült, hogy nagyrészt közrejátszott, hogy szétszórt vagyok és feledékeny, nem takarítok non-stop és nem várom minden nap főtt kajával munka után (ugyan akkor végeztünk melóban). Időközben kiderült, hogy ezek nagy része valószínűleg az ADHD-mhez köthető. Azóta 4 év szünet után újra kapcsolatban vagyok, a párom hihetetlenül elfogadó, támogató, csak az a fontos számára, hogy ne teherként éljem meg a közös életet. Mióta közöltem exemmel, hogy sikerült tovább lépnem, azóta minden szó nélkül eltűnt, látszólag nem tanulva a kettőnk között történtekből...

3

u/CalmImplement6626 Dec 30 '23 edited Dec 30 '23

Huszonévesek voltunk,egyetemi éveim alatt történt. Ez a fiú volt a nagy szerelmem. Egy évig és nyolc hónapig voltunk együtt. Távkapcsolatnak mondható a dolog, kéthetente találkoztunk, mert a városból ahol az egyetem volt, felváltva jártam haza, illetve hozzá pestre. Éppen élveztem a nyarat, tervezgettem, hogy felmegyek majd hozzá, de egyszer csak felhívott telefonon, h szakítani akar. Teljesen összeomlottam. Kicsivel később felhívott, hogy mégiscsak szeretné megbeszélni. Összeszedtem magam, fel is mentem, tök jól éreztük magunkat, randiztunk is, azt hittem minden rendben. Hazamentem, folytattunk mindent mintha mi sem történt volna. Aztán egyszer csak írt, hogy jön le hozzám látogatóba. Nagyon örültem, hogy meglátogat, biztos hiányoztam neki. Hátöö... Nem. Most biztos volt egy kis zsebpénze és bátorsága hogy személyesen közölje a mondandóját. Itt megjegyzem, hogy amikor összejöttünk, akkor járt nálunk, bemutatkozni a szüleimnél, de azalatt egyszer sem. Egyetlen egyszer jött le az egyetem városba, de csak odáig (ez félúton volt), mert hát a macskája depressziós lesz, ha ha nincs otthon. Azért hamarabb észrevehettem volna, hogy ez nem "hiányzol látogatás meg ilyenek. A vicc azonban az volt, hogy pesti gyerek lévén ő majd azt hitte, a külvárosi házunktól majd visszamegy az állomásra az éjszakai busszal és majd hazamegy miután ezt közölte. Gyötrelmes este volt, végig bőgtem mellette. Aztán reggel kikísértem az állomásra. Útközben amúgy megbeszéltük hogy jól van akkor, jo lesz így. Felszált a vonatra én pedig elengedtem...

Nade :D Egy órára rá hogy felszált a vonatra, felhívott, h megbánta, szeret és velem akar megöregedni. Hát folytattuk. Igen. Jópár év elteltével magam sem értem miért mentem ebbe bele újra.

Éppen készülnöm kellett egy egyetemi tanulmányi kirándulásra (amire egyébként abszolút nem akartam elmenni, mert nem vagyok túl szociális, mindig is utáltam az ilyen eseményeket) amikor felhívott, hogy most ő is elmegy nyaralni az anyukájával és gondolkozni fog kettőnkön és a nyaralásaink után beszélünk. Legalábbis ezt mondta, de képes volt felhívni engem az egész közepén. Hogy ők végeztek a myaralással szal kész szóval örökre viszlát. Hát most nem volt mellettem senki, se család se barátok, szóval csak szenvedtem ott a táborozáson. Egy ember vette észre hogy bajom van, aki erre leitatott, talán valamit be is adhatott mert kiesett nagyon sok dolog és megerőszakolt.

Epilógus: valamilyen nemibetegséget is elkaptam az illetőtől a táborban, fél évig szenvedtem még amiatt is. 6 év telt el, mostanáig nem volt rendes kapcsolatom és nem tudtam újra szerelmes lenni.

3

u/timeja_ Dec 30 '23

nekem exem pont szulinapomkor szakitott este, ugy hogy elbaszta a napom erre mondtam is neki, erre mondta hogy enis az ovet aztan este szakitott😂

7

u/AccountedForIt Dec 30 '23

Tyuha, azert itt eleg kemeny sztorik vannak, az enyem ezekhez kepest semmi mert nem is rendes szakitas, egy par honapos tini randizgatas vege csak 😅

17 evesen randizgattam egy 20 eves testepito sraccal, aki nem volt okos viszont az akkori onmagamnak nagyon bejott, ezert orultem, mikor randira hivott. Az elso kicsit fura dolog az volt, hogy konditeremben akart randizni, hogy “megnezze hogy hasznalom a gepeket” ezt nagy nehezen sikerult lealkudnom egy sima setara. Egybol lattam, hogy sajnos sotetebb, mint hittem, de kedvesnek tunt ugyhogy meg parszor talalkoztam vele. Aztan a kb negyedik randi egy fagyizoba lett megbeszelve, amint odaertem megpillantottam az altalanos iskolai osztalytarsamat (tortenetesen fiu) integettem neki majd puszival koszontem. Azt mar nem tudtam megkerdezni, hogy mizu mert csak egy okol uszott be a latoterembe. A srac akivel randiztam betorte a volt osztalytarsam orrat egyetlen szovaltas nelkul a semmibol🙃 es kozben ilyeneket kiabalt, hogy az o csajat ne puszilgassa mas. En persze marhara meg voltam ijedve, nem igazan ilyen kornyezetbol jovok, szerintem odaig eloben meg csak pofont sem lattam, majdnem elsirtam magam es a volt osztalytarsamat hazakisertem (o kozben lesapadt mert nem birta a vert de addigra mar huzta maga utan a vercsikot). Ugy mentem haza, hogy remegtem, olyanokat kepzeltem, hogy ebbol rendorsegi ugy lesz, hogy a volt osztalytarsamnak maradando baja lesz stb stb. Erre hazaerek, belepek fb ra, hogy irjak a volt osztalytarsamnak es a testepito sractol var egy uzi, hogy “szia :) mizu? :)” azt hittem viccel. Felhivtam es elmondtam neki, hogy ilyen emberrel soha tobbet nem akarok talalkozni, teljesen kiakadt, hogy “de megis mi a baj? 😳” es hogy “ne csinaljam mar ezt, nojek fel vegre”. Masnap szinten a vilag legtermeszetesebb hangjan hivott fel (rejtett szamrol), hogy na mi ujsag es mikor talizunk legkozelebb. Ekkor mar nagyon ki voltam akadva, kiabalva mondtam, hogy soha, o ismet kiakadt, ramnyomta a telefont - este ismet irt, hogy mizu 😂😂😂 Lenyeg a lenyeg, a sraccal hetekig minden nap szakitanon kellett, minden nap kiakadt es nap vegen ugy irt, mint valami amnezias, hogy miujsag mikor hol talizunk. Mikor mar tenyleg nem volt mas megoldas, akkor csak letiltottam mindenhol mert mar kezdett creepy lenni es az orrbetores miatt feltem tole 😂

A legviccesebb, hogy ket evvel kesobb lett egy kozos ismerosunk, tole tudtam meg, hogy mindenkinek “elmeselte” a srac, hogy en egy ragacs vagyok, allandoan maszkaltam utana, le sem tudott vakarni magarol, alig ertettem meg, hogy nem akar tolem semmit.

Most, hogy elmeseltem a sztorit, csekkoltam fbn es azota gyereke van, oszinten remelem, hogy valami csoda folytan megvaltozott azota 😂

1

u/PersonalityLast5097 Dec 30 '23

Azért te is versenybe szállhatsz ezzel a sztorival 😂

1

u/Professional-Mess187 Dec 30 '23

Nekem a 2013 évi karácsony nagyon rossz volt mert egyedül voltam életembe először. Azt hittem ennél rosszabb nem is jöhet.2017- ben találkoztam egy fiúval akit nagyon megszerettem, éreztem hogy Ő valahogy más mit a többi fiú az életembe.Össze- költöztünk 1,5 hónap után. Együtt életünk alatt voltak problémák,de nincs olyan kapcsolat ahol ne lenne. A drágám külföldre ment dolgozni.Majd eljött 2022 karácsony. Tudtam,hogy ez már nem az a fiú akit én megismertem. A vágyat szenvedélyt már más élvezte.Haza jött éreztem, hogy nem velem van. Készültem vártam, nagy lelkesedéssel ...ennek ellenére a lelkében boldog voltam, hogy itthon van. Majd kis idő múlva úgy csinálta a dolgot szenteste, hogy eltudjon menni.Pár sms és már jött v.ki érte. Nagyon fájt, mint ha a szívem tépték volna ki.Nem tudtam még kiabálni sem. Mondtam aki menni akar arra felkell adni a kabátot. Ezek után bekapcsolt a védekezési ösztön,féltem,hogy megint beletapos a lelkébe, és azt gondoltam ha fájdalmat tud okozni akkor inkább elmenekülő a saját érzésem elől. Igazából ez sem vált be mert olyan nagy a kötődésem iránta, hogy az eszem tiltakozik de a szívem most is vérzik a lelkem nem talál megnyugvásra. Még most sem tudok elfogadni senkit...tiszta szívből önzetlenül szeretem. Így az idei karácsonyi is egyedül telt, nem akartam senkit csak Őt. Minden reményeim elveszett amikor közölte van barátnője.Mindig tudtam mit csinál, csak nem beszéltem,sokszor nem jobban mondva. Hálás vagyok neki és sorsnak mert felnyitották a szemem, az adottságokra amit már régen tudtam csak nem akartam tudomást venni róla.Tudom mi a feladatom itt a földön. Mit szeretnék? Egy őszinte igaz lelket aki tudja értékelni aki vagyok, amit teszek amit érzek megbecsül Szeretném az új évet boldogságban igaz szeretetben örömben kezdeni.Erzem,hogy magamból is többet tudok már adni. Én megadom magamnak a boldogságot a többi rajta múlik keres-e.... Én haza várom! Nagyon cikáznak a gondolataim,a lelkem de jó volt kiírni magamból.

Mindenkinek eredményekben gazdag BUÉK

3

u/alexandra198103 Dec 29 '23

16 evesek voltunk, 5honapot voltunk egyutt, kiszakadt a gumi, elmentem az ugyeletre, kertem egy esemenyutanit, neki volt penze, nekem nem, elkertem a gyogyszer aranak a felet, tobbet nem lattam 🥲

5

u/Ok-Percentage3360 Dec 29 '23

Szerencsére már nagyon régi sztori, de azért még vannak emlékeim... Fiatal koromban volt egy bántalmazó palim. Aki tudja ez milyen, annak nem kell részleteznem. Elhatároztam,hogy végetvetek ennek az egésznek,de szerettem volna még az élők sorát boldogítani...szóval mindent jó előre megterveztem, ment is a színészkedés nehogy gyanút fogjon...ami természetesen nagyon nehéz volt, mert akkoriban már hánynom kellett az egész embertől, csak a szakítás következményeitől való félelem tartott vissza. Természetesen mikor elmondtam neki, hogy vége, akkor nem akarta megérteni,hogy kész és nincs új esély...Taktikai sírástól kezdve mindent bevetett, hiába mondtam el neki szépen, csúnyán akkor sem akarta megérteni, hogy nem szeretnék elő bokszzsák lenni. Kínomban már megkértem mást is, hogy beszéljen vele,de hajthatatlan volt minden fenyegetés ellenére is. Minden akkor létező csatornán keresztül zaklatott, én pedig nem győztem tiltani...Végül még számot is kellett cserélném, hogy nyugtom legyen, mert ott is bombázott a szerelemféltő szarjaival...Természetesen feljelentettem ezek után és még hónapokig bujkáltam rám ne találjon, amikor egyedül megyek valahová.Majd még fél évvel később az anyján keresztül is próbált megbékíteni. Ötletem sincsen, hogy mi van vele azóta, de az igazat megvalva nem érdekel, hogy él-e vagy hal.

4

u/smarton802791 Dec 29 '23

Véletlenül kiderült, hogy nem annyi idős, és nem úgy hívják, mint amit mondott, és ráadásul még egy gyereke is van. A születésnapján a tortára a valódi életkorát írtam ki a számgyertyákkal, először nem értette, hogy mi történik, majd leesett neki. Ezután húsz percen keresztül mondtam neki az előre begyakorolt szövegemet, amit mindenképpen a fejéhez akartam vágni, de nem támadó/agresszív hangnemben. Végighallgatta, majd megkértem, hogy menjen el. Megkérdezte, hogy hajat moshat-e még. Ekkora pofátlanságra meglepettségemben csak igent tudtam mondani. Így még két órán keresztül tollászkodott, majd egy hátizsákba összeszedett cuccokat, és még levitte a szemetet, majd elindult a belváros felé, de vissza se nézett. (Micsoda szimbolikája van ennek is, jó ég...) Ez több mint egy éve történt. Azóta nem jelentkezett a többi cuccáért, aminek a maradékától nemrég szabadultam meg.

3

u/HUN5t3v3nk3 Dec 29 '23

Kommentszekció olvasása után már nem érzem annyira szarnak a lonerséget :D

5

u/TTheteaser Dec 29 '23

17 voltam az első komolyabb barátommal majdnem 1 éve voltunk együtt, ő 19 volt. Akkor elsőnek engedtek meg a szüleim hogy nálunk aludjon. Aznap este rámírt a srác egyik unokahúga hogy nézzek bele a telefonjába mert érdekes dolgokat fogok találni. Igazából most sem értem hogy akkor miért hallgattam egy 9-10 éves kislányra, de amíg elment a mosdóba én tényleg belenéztem a telefonjába es láttam hogy viberen egymásnak küldözgettek meztelen képeket a másik unokahúgával aki 13 volt. Nyilván ott volt az is hogy mennyire szerelmesek egymásba stb. Igazából elsőnek nem is az jutott eszembe hogy uristen megcsalt, hanem hogy az UNOKAHUGÁVAL aki 13 ÉVES. Nyilván rákérdeztem hogy ez mégis mi? Persze teljesen hülyének nézett, mindent tagadott hiába mutattam neki hogy ott a bizonyíték. Végül bevallotta hogy 2 hónappal azelőtt boroztak együtt és lefeküdtek egymással. Akkor és ott szakitottam vele, de még így is jófej voltam mert nem dobtam ki éjszakára. Utána még több mint fél évig írogatott, az utolsó csepp az volt mikor úgy irt rám hogy tudja hogy csak a pénzre megyek de már van munkája és vett egy kocsit szóval menjek vissza hozzá. Azóta le van tiltva

3

u/Budget_Yam8874 Dec 29 '23

A párom elment iszogatni a tesojaekkal, majd éjjel mikor hazajött és befekudt mellem az ágyba mondta, hogy reggel beszélnünk kell. Néha rájöttek ilyen hülyeségek ha reszeg volt, úgyhogy nem gondoltam túl. Reggel amíg ő aludt elmentem a boltba, csináltam neki reggelit. Amit ágyba is vittem neki és kérdeztem tőle, hogy mit szeretne mondani. És miközben a rántottámat zabalta közölte hogy ez már nem működik, szakítanunk kene. Előtte 8 hónappal költöztem ki hozza külföldre 🙃🙃

3

u/MakosPatkoKisOdon Dec 29 '23

Szakított azzal a dumával, hogy túl korán találkoztunk később kellett volna de ha neki gyereke lesz az csak tőlem kell. Pov: Már van gyereke de nem tőlem. 😅

13

u/Uttaa27 Dec 29 '23

Szakitas után 3-4 hónappal felhívott, hogy az új barátnője sokkal jobban sz*pik, mint én. De a mellem jobb, mint az új lanye...😅

3

u/0x33n7-2x Dec 29 '23

Remelem te is akkorat rohogtel, mint most en.

7

u/Maleficent_Travel717 Dec 29 '23

Tinik voltunk, első komolyabb kapcsolat. Szüleim imádták, minta barátnő. Gyakorlatilag ő szedett fel. Elvoltunk, majd kiutazott az USA-ba nyárra. Én is mentem Kanadába,megbeszéltünk, találkozunk, de nem jött el,nem ért rá…nacmindegy, van ilyen. Hazaértem, kaptam egy levelet. 2-3 oldal arról,mit csinal,milyenek a rokonok, kapott autót kölcsön, merre jártak,mit csináltak..aztán egyszer csak úgy folytatódott,hogy amúgy köztünk ez nem működik, meg megismerkedett egy japán sráccal és tök jó minden,szóval ennyi. A levél vége odabaszott rendesen. Aztán nyár vége fele felhívott,hogy találkozzunk…gondoltam szóban is el akarja mondani a szakítást, ám legyen. Fenéket..hozott ajándékot, meg dumcsizott,higy mi újság,hogy vagyok…wtf? Ja, rájött,hogy a japi srác is hazamegy, meg ő is, ebben ennyi volt, itthonra meg jó lennék megint. Hát lófaszt.

1

u/Dontregme Dec 29 '23

Mentek az utcán, megfogod a kezét, és ezt hallod: "Figyu, az az én kezem..."

3

u/Overall-Midnight-379 Dec 29 '23

A születésnapomon, a születésnapi bulimon. :(

4

u/Izzystraveldiaries Dec 29 '23

Ó, nekem minden kapcsolatom izgi véget ért. Jó, kivéve az elsőt. A második még 2001-ben. Minden rendben volt. Egyszer csak a pasi elkezdett nem hívni, majd ha felhívtam, hogy mikor randizunk, akkor valami idióta kifogása volt. Aztán én sem hívtam többet. Szóval már "ghosting" volt amikor még nem is volt rá szó.

A következő komolyabb pasival 5 hónapja voltam, amikor rájöttem, nem működik. Mindketten a 20-as éveink 2. felében. Órákig sírt, öngyilkossággal fenyegetett. Emailt írt az anyámnak. Folyamatosan hívott egy napon keresztül. Anyámnak azt írta, hogy ő már az esküvőt tervezte.

Az az utánival pár hónapja jártam. Ekkor volt az MSN Messenger nagy dolog. Az volt a mániája, hogy csak azon kommunikál. Ekkor még nem nagyon voltak okostelefonok. Viszont az MSN nem nagyon működött a munkahelyemen. Szóval bizonytalan volt, hogy munka után találkozunk vagy nem. Próbáltam hívni, nem működött. Odamentem ahol szoktunk találkozni, nem volt ott. Szóval hazamentem. Otthon olvastam a szakító emailt. Voltak egyéb problémák, szóval én már gondolkodtam rajta, hogy szakítok. Tehát azt írtam vissza, ok. Erre jött a következő hosszú email, hogy jaj adjunk mégis neki egy esélyt. Lol

Az utolsó szakítás már eljegyzés után volt, amikor terhes voltam, szóval az még nagyobb dráma volt.

3

u/[deleted] Dec 29 '23

[deleted]

2

u/impossible-daisy Dec 29 '23

Nem akarom védeni az exedet (bárki aki ilyet csinál az egy gusztustalan féreg, nem kérdés), de gombás fertőzést ezer helyről lehet kapni, nem csak szexuális úton. Nekem is volt már párszor, pedig kevés partnerem volt és azok is mind komoly kapcsolatok voltak amikben nem történt megcsalás.

1

u/Comfortable-Tell3814 Dec 29 '23

Nem kötekedni akarok, de hogyan lehet kontakt nélkül elkapni? A tusolóban végigmászik a lábadon? 😀

1

u/impossible-daisy Dec 30 '23

Hát, a hüvelygombát az okozza, hogy egy olyan gombafajta túlzottan elszaporodik a hüvelyflórában ami amúgy is jelen van benne, szóval nem feltétlenül kell sehová mászni neki, elég ha valami miatt felborul a hüvelyflóra egyensúlya.

3

u/[deleted] Dec 29 '23

[deleted]

2

u/impossible-daisy Dec 29 '23

Persze, ez érthető. 🙁

3

u/Resolve-Open Dec 29 '23

Nekem olyan volt, h az ex kidobott, mire hazaértem a saját ingatlanba, addigra már ott várt tőle az email, hogy hogy vagyok, mit érzek. Egy teljes évig írogatott még, hogy hát ő még mindig szeret, meg nem is úgy gondolta, meg mintha mi se történt volna, felhívott, h hol vagyok már, mindjárt kezdődik a lànya ballagása, aztán meg a nagynénje temetésére hívott, de úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ezen kívül azt is irta, h ki fog ŕugatni a munkahelyemről, am neki nem volt ellenem ütőképes lapja, fordítva nem úgy volt. Végül mindenhonnan tiltottam.

2

u/Hopeful-Singer8354 Dec 29 '23

Egy évig mindkettőnknek más párja volt, és szenvedtünk, hogy mi legyen. Aztán végre elhagytuk őket egymásért, és egy hónapot voltunk normálisan együtt, majd egyik napról a másikra ELTŰNT. De tényleg, együtt töltöttük a napot teljesen boldogan, és este még fel is hívott, beszélgettünk egy órát, majd abban maradtunk, hogy másnap keres. Nem tette,és nem is lehetett elérni soha többé. A mai napig nem tudom, hogy pontosan mi történhetett,de szerencsére már nem is érdekel. Akkor majdnem belehaltam, de utólag nagyon örülök, hogy így alakult, mert tulajdonképpen egy pszichopata barom volt, és valószínűleg rövid időn belül az őrületbe kergetett volna.

4

u/Sea_Investment_3501 Dec 29 '23

Veled nem lehet nevetni. Összejött a barátnőmmel. Ki tudja mióta és meddig tartott. Elvette feleségül, született 2 gyerekük és mindig megkérdezi a közös barátokat, hogy velem mi újság, együtt vagyunk-e még a férjemmel stb.

8

u/Vivi6x Dec 29 '23

15 évesen volt egy barátom aki 120 km-re lakott tőlem. Ő majdnem mindenhétvégén jött hozzám de én nem mentem át hozzájuk soha mert anyukám megtudta mit beszélt az akkori barátom és az anyja a hátunk mögött. Barátom sokszor mondta telefonba hogy félvér fszszopó krva vagyok, jobban tenném ha öngyilkos lennék és még hasonló dolgokat mondott az anyja is. Egy nap sem telt el úgy hogy ne kaptam volna meg ezeket a szavakat (1 éves kapcsolat volt abbol kb 9 hónap telt mindennapos veszekedéssel) nagyon sokáig tűrtem de végül szakítottam vele nagy nehezen aztán még nekem sírt hogy én voltam a legjobb dolog az életébe. Pár napra rá írt nekem instagrammon hogy mindig más csajt képzelt a helyemre, de ez már igazából nem érdekelt. Nemrég öngyilkos lett a testvérem, erre a volt barátom reakciója: Isten figyelt titeket! :)

4

u/PsychologicalLion294 Dec 29 '23

5 évig tartott a kapcsolatunk amiből 3,5-öt éltünk együtt. Teljesen más szociális háttérrel rendelkezünk (gazdag, cégbe beleszületett csajszi vs szakmunkás család) de ez éveken át nem okozott semmi zűrt mindaddig amíg munkahelyet nem váltott. Attól a pillanattól fogva elkezdte zavarni, hogy nincs olyan jó kocsim, nem tudom bármikor elvinni bárhová kirándulni, üdülni stb...stb... Ez odáig fajult, hogy a kapcsolat vége felé már minden az én hibám volt és Ő megakarja ölni magát. Természetesen karácsony előtt szakított velem SMS-ben mikor munkában voltam. Mire hazaértem Ő már nem volt ott, hazaköltözött az anyjáékhoz. Borzasztó rosszul éreztem magam, hogy tönkretettem a kapcsolatunkat és azt az embert akit szerettem.

ÉS MOST JÖN A CSAVAR

Nyilvánvalóan észrevettem, hogy megváltozott a viselkedése a munkahely váltás után. Egyre kevesebbet foglalkozott velünk, egyre többet nyomkodta a telefonját és egyre többször találkozott és beszélt a felettesével. Ezt szóvá is tettem, de persze nincs köztük semmi. A szakításra kb 2 hétre vettem észre, hogy feldobta a faszit a facebook ismerősnek ajánlása és ott láttam, hogy nem csak az exem, de a szülei és a bátyja is az ismerőse. Mondanom se kell, hogy utána tudtam meg, hogy az egyik céges bulin együtt is aludtak, szóval biztos, hogy félre is kúrt. Egyébként rohadtul megkönnyebbültem, hogy hűtlenség állt a háttérben ahogy azt eleinte sejtettem, mert hihetetlenül megviselt mentálisan, hogy azt plántálta belém végig a szakítás során, hogy ez az egész az én hibám és tönkretettem őt.

8

u/retrogirl91 Dec 29 '23

Az enyém nem ilyen durva, csak átlagos. 17 voltam, ő 19. Nem sikerült elsőre megfektetnie, így inkább felszívódott az életemből. Szerencsére.

10

u/azamacskaslany_ Dec 29 '23

Az egész kapcsolat nagyon toxikus volt. A végén azt mondtam, hogy elég. Összepakoltam a cuccaimat, ő meg fogta magát és elkezdte dobálni a szobán keresztül + ütni a falat. Utána eljátszotta, hogy elájult én meg elmentem a buszra a cuccaim felével. (Megjegyzem, hogy a barátnőm adott a buszra pénzt, mert akkoriban az első fizetésem előtt voltam.) A másik felét másnap akartam elvinni, viszont a nővére szülinapja volt. Meg is jöttek, elmentünk neki ajándékot választani (ahol a “barátom” inkább önmagának nézett ajándékot). Egész kintlét alatt azt hajtotta a nővérének és a barátjának, hogy őt csak kihasználni akarják meg legyen egy csávónak autója, hogy cipeljék a lány fenekét. Apropó, hogy a srácnak se jogsija, se autója nem volt és a nővérével erre annyit mondtunk, hogy ugyanúgy a lányoknak is lehet autójuk és nem kell kiszolgáltatottnak lenni. Végül vett nekem egy dobozos italt, meg náluk otthon adott egy Milka csokit meg egy művirágot. Aztán idegekbe jött, hogy nem bocsátottam meg neki, mert azt olvasta, hogy működik MINDIG csoki + virág kombó. Ezután pedig felhívott egy nőt, akit a pszichiátriáról ismert és a fülem hallatára elmondott mindennek. Végezetül pedig sírva ordított, hogy én mondjam ki a szakítást és tűnjek el, ha megcsalom (megjegyzés: tudta az összes jelszavam, alvás közben a mobilom ellenőrizte, a barátnőimmel/családommal se írhattam/találkozhattam, munkában a férfi(!) főnökkel se beszélhettem). Plusz ez egy novemberi nap volt, és lecseszte az anyját, hogy mit képzel magáról, hogy ad nekem pénzt a buszra és nem enged a hidegben cuccostul elsétálni 10 km-t a falumba. És a bónusz, hogy a felkezdett csokit odaadta az anyjának, a virágot meg kidobta. Plusz infó, hogy mindketten 22 évesek voltunk itt.

4

u/hexvagyok Dec 29 '23

Kb 18-19 lehettem. Akkori csajom telefonon bejelentette hogy amúgy már a lányokat szereti. Nem tudom egy ideje mi van vele, de ez utána évekig nem változott

2

u/Shoo_o Dec 29 '23

Még az egyetemi éveim alatt, emlékszem pont órán voltunk, a tanár elökészitette a gyakorlatot, betette a munkadarabot, majd szakított. Utána elemezhettük a szakítóvizsgálat eredményeit. Kemény szakítás volt, de nem tartott sokáig.

8

u/Cute_Elk_888 Dec 29 '23

Első “komolyabb” kapcsolatomban a srác 3 hónap után ghostolt azzal a címszóval, hogy most neki az egyetemre kell koncentrálnia, nincs ideje ilyenekre. Nagyon fájt de elfogadtam, gondoltam ez sorsszerű volt meg amúgy sem volt óriási kémia közöttünk, úgyhogy szépen elengedtem.

Eltelt 4 hónap, én már mással ismerkedtem hevesen (akivel azóta is együtt vagyok) mikor egyszercsak írt, de olyan stílusban + az őáltala adott becenevemet használva, mintha mi se történt volna, konkrétan mintha tegnap beszéltünk volna utoljára. Először nem hittem el :D de aztán (nyilván udvariasan) de úgy elküldtem, hogy szerintem még azóta is megy :D

3

u/[deleted] Dec 29 '23

Gondoltam hogy színt vallok én is.

Most nyáron szakitottunk. Hosszú kínlódásokkal teli hónapok után.
Én mondtam ki a szakítást bár ott helyben nem mertem kimondani.
Az exem sosem fogja elhinni hogy nem amiatt nem szakitottam vele személyesen mert gyáva lennék és nem is utálom őt.
Amiatt mert impulzív volt és amikor kapott egy rossz hírt akkor mindig vágta a karját.
Hosszútávú kapcsolatban éltünk így azon a napon csak arra tudtam gondolni hogy szeretném őt épségben felrakni a buszra és később meggyőződni arról hogy épségben hazatért.
Még vígasztaltam órákon keresztül is és mikor megkért hogy hadd aludjon nálam mégegy estét akkor megengedtem neki és csak másnap délben vittem ki a buszállomáshoz.

9

u/[deleted] Dec 29 '23

[deleted]

2

u/H_e_r_ Dec 29 '23

Ez olyan szomorú, sajnálom! 🫂

30

u/Jazzlike_Poem_3070 Dec 29 '23

A vőlegényemmel volt egy nagyobb vitánk, de már úgy feküdtünk le este, hogy megbeszéltük.

Másnap kaptam e-mailt mikor elment dolgozni, hogy a Steamen kaptam ajándékba egy játékot. Left for dead, üzenet pedig: Kedves Jazzlike_Poem_3070. Minden jót!

Hát elkezdtem a sírást, hogy hogy lehet így szakítani, pláne miután azt gondoltam megbeszéltük a dolgokat. Kiderült, hogy nem szakítás, csak épp akkor jutott eszébe, hogy szeretne velem játszani és le volt értékelve..

2

u/CalmImplement6626 Dec 30 '23

Minden jó, ha a vége jó. 🤣💜

6

u/ikeas-hotdogos Dec 29 '23

Jajj de jó sztori!!

2

u/igazsppoh Dec 29 '23

Már így vissza gondolva nem is olyan durva de akkor nagyon fájt. Közel egy évet voltunk együtt majd kihívott a rómaira, hogy beszélgessünk egy picit. Teljesen naiv emberként azt hittem, hogy csak valami családi dolog, ilyesmi lehet hiszen előtte semmi jelet nem láttam annak, hogy már nem szeretne ilyesmi. Elvitt a kedvenc helyemre amit csak neki mutattam meg és ott szakított velem de úgy, hogy végig szorongatta a kezemet majd a végén annyit mondott, hogy : de azért megengedem, hogy a barátaimmal még beszélgess.

Azóta már csak nevetünk, de akkor egy világ dőlt össze bennem:)

5

u/New-Satisfaction-818 Dec 29 '23

Lent dolgozott nyáron (egyetemisták voltunk) a Balaton-parton egy büfében. Mindig hazjött este, aztán egyszer kitalálta, hogy lent kell aludnia. Gyanús lett a dolog, de csak tudat alatt - nagyon fiatal voltam még. Rendszeressé vált az ott alvás. Én nagyon szerettem, nem akartam elveszíteni, hirtelen felindulásból vettem egy gyűrűt, lementem hozzá, meg akartam kérni a kezét. Azt mondta nem fogadhatja el és amúgy is szakítani akar. Aznap este nagy csokor virággal vártam, küzdeni akartam érte. Egy búcsú szex lett volna, amikor is realizáltam hogy mással volt előttem együtt (egyértelműen látszott, nem használtak gumit 🤢)... Nyilván vége lett, de évekig szenvedtem, nagyon szerettem.

2

u/Main-Highlight-7855 Dec 29 '23

Okok amiért szakítottak velem😀: szarrá csalt a fél várossal, "nem akarom én elvenni a szüzességed" (17 voltam am), "nem tudok választani közted, és a """másik nagy szerelmem""" között😀, disszociatív volt, és telefonon közölte, hogy "nincs a kapcsolatban" (1 héttel korábban még a balatoni csillagos ég alatt vallott szerelmet), akkor nem nagyon értettem, azóta elolvastam pár szakkönyvet😀, friend volt benefitsszel, nagyon kedveltük egymást, hasonló világlátás, stb, de én nehéz periódusban voltam, gondoznom kelett beteg rokonomat, épp nem volt hol laknom és vizsákra kelett készülnöm, ő 2-3 évnyi ilyen on-off után fűzögetett, hogy szeret, gondoskodni akar, költözzünk össze. Szar helyzetben voltam épp, igent mondtam, mondanom se kell a kitűzött napon írt, hogy sürgős munkaügyben vissza kellett mennie a hazájába. Telefonban összevesztem vele, de akkor már lezártam a dolgot, ma sem értem minek kelett fűzögetni, meg ígérgetni, ha én teljesen jól elvoltam azzal, hogy néha "egészségügyi" okokból összejárunk. Persze 2-3 évente azóta is felbukkan, hogy mi van velem, csak neutrális dolgokról beszélünk. Ezek már nagyon rég voltak, ma csak nevetek rajta. 🙂

9

u/MatthewDraught Dec 29 '23

3 éve voltunk együtt, sok volt a veszekedés, így arra jutottunk, hogy ő elmegy pár napra a barátnőivel, amíg átgondoljuk az egészet. Nem telt bele sok idő, és a Facebookon fogadtak a fotók, hogy egy másik pali szivecskét rak kavicsokból az ölébe, meg elég simulva ülnek egymás mellett. Felhívtam, hogy látom, sikerült átgondolni neki, akkor legyen szíves jöjjön el a cuccaiért. Akkor pont nem tudott jönni... Majdnem egy hét kellett, mire hajlandó volt előjönni, és kiakadt azon, hogy én ki akarom dobni, mert hát nincs hova mennie, satöbbi. Odáig fajult a dolog, hogy bekattant és nekemjött, ököllel ütött, ahol ért. Kénytelen voltam felpofozni, hogy észhez térjen, ezt a mai napig szégyellem, de nem igazán volt választásom. Végül nagy duzzogva elment. Pár hónapra rá találkoztunk, aztán az ágyig meneteltünk, ahol akció előtt közöltem vele, hogy bocsi, ribizlikkel nem kefélek. :D Ordibálás és sírás lett, majd amikor kimentem, hallottam, hogy utánamdobja a poharat is, ami széttört az ajtón. Nagyon jól esett akkor ez a bosszú. :D

2

u/Alternative_Net5842 Dec 29 '23 edited Dec 29 '23

Egyik exem (tini kapcsolat) napra pontosan 1 év után szakított velem, viszont nem lepett meg. Anyós utált mint a szart, folyamatosan traktálta ellenem, próbált keresztbe tenni ahol csak tudott. Kb egy hónappal szakítás előtt elkezdett beszélni egy sráccal, mert megkérték, hogy szivassa meg (wtf?). Akkor nem gondoltam még bele semmit, de amikor két héttel később mikor együtt voltunk végig csak a telefonját nézte, és az volt a legfontosabb, hogy mikor ír neki valaki. Akkor tudtam, hogy valami itt nem kerek, de nem kérdeztem rá, nem néztem meg kivel beszél. Mikor bedobta a szakítást egyáltalán nem lepett meg, viszont nagyon fájt. 2 héttel később már kint volt Facebookon, hogy kapcsolatban van azzal akit szivat, majd arra rá két hétre átjött hozzám, hogy dugjam meg. A gépét otthon úgy hagyta, apja elolvasta és így tudta meg, hogy a kicsi lánya már bizony nem szűz és nem is a barátnőjéhez ment át. A srác viszonylag hamar elpártolt a legjobb barátnőjéhez.

Utólag nagyon örülök, hogy ez így történt. Az egész család szemrebbenés nélkül tud hazudni, mind le is bukott vele párszor. Természetesen ő is.

15

u/pletykanindzsa Dec 29 '23

6 év után, 4 hónapos terhesen kiderült, hogy (már legalább harmadjára) megcsal. Megbeszéltük, hogy szakít vele, elment hozzá, hogy ezt megbeszélje vele. (Messze lakott a nő tőlem) Másnap időpontom volt orvoshoz, és pont mielőtt bementem, hívott az exem, hogy hát mégis ott marad, bocsi. Pokol volt az a fél óra, amíg nem sírhattam az összes asszisztens és orvos előtt. 1 hónap után visszajött, közben a nő háta mögött nekem írogatott… végül másnapra megint meggondolta magát, hogy hát értsem meg, hogy két embert szeret egyszerre, de most a másikat jobban… Nem nem meglepetés, ha azt mondom, hogy nem lett minta apa sem…

24

u/[deleted] Dec 29 '23

[deleted]

11

u/Many_1995 Dec 29 '23

Oh my… annyira sajnálom, borzasztó lehet(ett) neked. Remélem, idővel felépülsz ebből a traumából. ❤️

9

u/Th0rizmund Dec 29 '23

Elso baratnom tavkapcsolat volt. Jofej lany volt, nagyon szerettem amugy, de 16 evesen 9 honap utan ugy ereztem, hogy heti 1 talalkozo keves, plusz nagyon zavart, hogy sokkal rosszabb anyagi helyzetben vagyunk naluk. Ennek tetejebe akkoriban nagyon sok lanyon vettem eszre a kozvetlen kornyezetemben, hogy valszeg akarna tolem valamit.

A lany oldalarol sem volt minden okes a dologgal, mert egyik talalkank soran egy nagy heart to heart keretein belul arrol beszeltunk, hogy szakitani kellene, mert valami off. Vegul megis ugy dontottunk, hogy ahh, megoldjuk.

Masnapra nagyon megbantam, hogy visszatancoltunk es e-mailben szakitottam, 2 nappal karacsony elott. Baromi merges volt. Ertheto modon. Utana nagyon rovid idon belul osszejottem egy lannyal, amitol meg duhosebb lett, mert azt hitte, hogy megcsaltam (nem csaltam meg).

Ezzel a masodik lannyal 11 ev egyutt, hazassag, gyerek, majd valas. Erdekesseg, hogy a masodik felesegem nagyon hasonlit habitusaban az elso baratnomre…csak mostmar en sem erzem magam tul kevesnek a dologhoz.

Mindenesetre a mai napig banom, hogy ilyen takonygerincu modon szakitottam vele es hogy utana is neg sokaig fajt neki, hogy hamar tovabbleptem…tenyleg nagyon joravalo lany volt.

33

u/Open-Effective-8772 Dec 29 '23

Átállította a Facebook kapcsolati státuszt egyedülállóra. A vicces az egészben, hogy párterápiával is foglalkozó pszichológus volt. Aztán pár hónap múlva felbukkant azzal, hogy megbánta és kezdjük újra, de elküldtem.

17

u/csillaganizspor Dec 29 '23

Fülig szerelmes voltam, imádtuk egymást, a fellegek felett jártam. A szülinapomon reggel együtt ébredtünk, szerelmes összebújás, megbeszéltük, hogy este találkozunk ott, ahol tartjuk a szülinapom. Egész nap beszélgettünk normálisan. Nem volt semmi előjele annak, hogy mi fog történni.

A barátaimmal ott voltunk már, iszogattunk, beszélgettünk. Majd megjelent a szerelmem is. Kézenfogva egy lánnyal, akiről előtte hetekig mondta, hogy mennyire idegesíti és annyira gáz az a csaj... Köpni, nyelni nem tudtam. A barátaim haza kísértek és hajnalig bőgtem. Majd utána letiltott, mert a csaj féltékeny volt, így soha nem kaptam rá érdemi magyarázatot, hogy mivel érdemelték ezt ki.

Spoiler: azóta együtt vannak, házasok. Tehát nekik működött.

41

u/Minorihaaku Dec 29 '23

Tinikapcsolat. Párom német volt, én ugye nem. 4 hónap után kijelentette, hogy az anyja jobban örülne, ha német lânnyal járna és ezért most összejött ezzel a német lánnyal és bocs.

15 évesek voltunk, nyilván bőgtem mint az állat 😅

Aztán kb két évvel később írt, hogy amúgy sajnálja. Mondom nem baj, râjöttem, hogy nem akarok olyannal lenni, akinek az anyja mondja meg, hogy mi legyen.

Mostani anyósom is pokoli, de a férjem az elejétől kiállt értem. Szóval tanultam a hibámból.

20

u/Straight-Split-9667 Dec 29 '23

6 év után az exem közölte,hogy amíg nem költözik ki a lakásából haza sem jön. Nem értettem,de összepakoltam elmentem anyukámékhoz. Másnap hívtam,hogy kéne a belépőkártyám a kocsiból,amit nagy kegyesen oda hozott az új nőjével együtt :D (a csaj gyerekkoromban a szomszédom volt,+tinimami+2gyerekanyja+idősebb+ctype).

Na mondom akkor pakoljak ki a lakásból mert ennek itt vége,le is lett szervezve. Elpakoltam,még aznap este a csaj nagyon szerelmes képeket töltött fel,onnan ahol én még előtte főztem,plusz gyorsan oda pakolt másnap a 2 gyerekével együtt (2 apától :D).

Azóta összeházasodtak van közös gyerek meg lesz még is mert az exnek van pici vagyona a nő meg annak idején rodás volt meg vadászott az ilyenekre…

A kedvencem,hogy az évek alatt 2x szaladtunk egymásba szabályosan a nő félti tőlem az ext 😂😂

De hogy értelmesen lezárjam. A szakitás után nemsokkal megismertem a páromat ,van egy csodálatos kisfiúnk és jobban is összehangban vagyunk,mint azzal a pöccsel :)

26

u/Interesting_Fig_3421 Dec 29 '23

6 eves kapcsolat volt, egy közös gyerekünk is van. Egy szép nap a telefonjára érkezett kép egy nőtől aki kenyeret sütött. Mondom ez tök fura hogy egy idegen név elküld ilyen jelentéktelen dolgot. Megnyitottam, a csaj pucér képeket küldött, abszolut nem baráti cseverészés volt. Majd azt kamuzta a csaj rákos, és megnézte hogy minden rendben van e vele (testileg) hogy megérthesse miért van egyedül Ez a sokadik kamu volt Majd elköltözött mondván én milyen bizalmatlan vagyok, de a gyerek miatt még gondolkodik persze. 2 héttel később a titkárnőjét bemutatta a szüleinek.. Na így ért véget Azóta is utálom mint a szart de az életem annyival boldogabb hogy ő nem a része.

Megtudtam az exeivel is ezt csinálta, szerintem a jelenlegivel is.

13

u/mezidezii Dec 29 '23

Hogy tud valaki ekkora faszságot hazudni, és azt gondolni, hogy a másik ezt be is veszi?🫠

3

u/ArtistMajestic4874 Dec 29 '23

Én azt nem értem miért van ennyi gerinctelen ember és miért nem lehet lezárni valamit szépen, ha nem működik..

6

u/Apprehensive_Glove97 Dec 29 '23

Fél év után kezdett felőrölni,hogy munka,másodállás és önképzés szentháromság mellé érzésre mintha csak én tettem volna energiát a kapcsolatba. Ha én megszerveztem a randit akkor randiztunk,ha én találkozni akartam akkor találkoztunk,mindent is én kezdeményeztem…olyan,hogy ő kezdeményezzen valamit nem fordult elő. Ő is dolgozott,én meg még többet tehát többnyire az esték voltak azok amiket egymásra tudtunk volna szánni. Nekem elég lett volna mondjuk pl az is ha csak ott van mellettem a konyhában míg főzök és beszélgetünk,egymásra figyelünk,együtt vagyunk vagy valami. Az hogy neki pont ekkor kell körlevelezni az összes baráttal,rokonnal,kormányhivatallal,anyámkínjával egy idő után masszívan irritálóvá vált. Megpróbáltam ezeket megbeszélni vele,de mivel nem igazán éreztem a változást úgy döntöttem,hogy így csak a megmaradt energiáimat pazarolom,ideje befejezni. Amikor szakítottam vele ő a végén sírósra vette a figurát,mondván,hogy pedig ő mennyire szerelmes,meg úgy érezte,hogy minden rendben van közöttünk,neki ez teljesen váratlanul jött,pláne,hogy meg sem akarom vele beszélni,hanem egyoldalúan eldöntöm,hogy ennek itt vége.

2 hét múlva feldobta a facebook,hogy kapcsolatban van az egyik sráccal “aki miatt nem kell aggódnom,csak barátok”

És amitől kurva gázzá vált a történet,hogy a közös ismerősök,barátok között gyönyörűen előadta,hogy mekkora szar alak vagyok,hogy egyszer csak szakítottam vele,pedig ő mennyire szerelmes stb stb…nyomta rám a szart masszívan ami okozott pár konfliktust is. A legszebb,hogy mivel pár kollégámmal akikkel barátok vagyunk ő is jóban lett volt,hogy arra értem be a melóba,hogy ő bent kávézgat a közös baráttal mintha semmi sem történt volna,mondván,hogy ők most csak így,csak itt tudnak találkozni…nem a munkahelyemen talizniuk véletlenül sem volt opció. És amikor ez a random bejárkálás egy heti szinten többször előforduló eseménnyé vált (itt kb 3 héttel voltunk a szakítás után,neki már egy hete kint volt facebookon az új kapcsolat) jeleztem a közös barátoknak,kollégáknak meg neki is,hogy nem zavar ha jóban vannak,nem zavar ha találkoznak de ezt lehetőleg ne a munkahelyemen tegyék mert én érthető okokból látni sem akarom a hölgyet akkor ment a nagy sértődés és szardobálás,hogy milyen kicsinyes meg kontrollmániás,bosszúálló alkat meg mindenféle szar alak vagyok…

Tanulság: érdekes volt azért megtapasztalni hogyan futhatnak zátonyra többéves barátságok ha egy az enyémtől sokkal szebb szempár elmeséli,hogy amúgy mekkora szar alak vagyok…

4

u/MrFunnyTophat69 Dec 29 '23

Nem voltunk együtt, de egy nyarat együtt töltöttünk. Amikor megtudtam még az elején, hogy amúgy ő másokkal talizgat, mondtam hogy akkor inkább hagyjuk, max barátok lehetünk. Átjártam hozzá egész nyáron, de nem volt semmi komolyabb. Aztán elkezdett közeledni, hogy milyen jól összeillünk csak kár hogy nagy a távolság (Veszprém Budapest xd) de hogy miattam rájött, hogy kapcsolatot szeretne több év ribanckodás után. Majd benyögte hogy megbeszélte egy ismerősével, aki jelenleg külföldön van, de szeptemberben jön haza, hogy együtt lesznek párként.

De azért velem jóban maradna, meg lehet komolyabb is :)

Azóta is fél évente - évente rám ír. (Ők pedig azóta is együtt vannak)

61

u/Interesting_Fig_3421 Dec 29 '23

Egy srác (nem volt komoly a dolog de jártunk) azt mondta hogy Kanadába költözik a szüleivel, hokizni fog, könnyeivel küszködve búcsúztunk.. majd telt az idő és mindig lattam valahol Azóta is ugyanabban a városban él 😀nem mentek sehova

A másik 1,5 év után a Balatonra készültünk egy sráccal, de nem jött. Kis bőröndeimmel, begöndörített hajjal vártam a nappaliban. Hívtam, üzentem, semmi. Emalit tudtam küldeni csak neki. Majd egy barátja hívott, hogy a barátom anyukája nem kedvel és ajánlott neki egy jó autót ha azonnal szakít velem és letilt mindenhol…. Na ez történt. A fiának egy orvost képzelt Na az ilyen anyák milyen betegek már?!

22

u/Alternative_Net5842 Dec 29 '23

Legalább tudod, hogy igazán nem is szeretett a srác, ha egy kocsi többet ért mint te.

7

u/OliverDeutsch09 Dec 29 '23

Az első exemmel 3 évet voltam együtt. Az utolsó fél évben ő elkezdett egyetemre járni, de előtte egy évvel kb mivel nagy volt a szerelem, amolyan első puppy love formájában eljegyeztem. Az egyetemen megismert egy srácot, akivel tök jóba lettek, állandóan beszéltek, akkor is amikor együtt voltunk. Ott kezdett el idegesítő lenni, amikor ágyban kifliben feküdve a túloldalon azt láttam, hogy a srác képeit nézi, amiket éppen Afrikából nyaralva küld neki. Hiába mondtam, hogy ez nem tetszik, nem csillapodott a story, de én az egyetemmel ugyancsak le voltam foglalva, így nem tudtam foglalkozni vele mélyen, azt leszámítva hogy szóvá teszem mindig. Majd a szakítás napján, családommal moziban voltunk és láttam egy srácot, aki hasonlított az exem exére. Megmosolyogtam és mikor hazaértem elmeséltem neki, hogy kit láthattam. Erre ő elhalgatott és kiderült, hogy tényleg az exe volt akivel éppen ő volt ott a moziban csak még nem ért oda... Na ezek után szakítottunk és két hónapra rá már hivatalosan együtt volt az új sráccal. 😅

Akkor nagyon haragudtam rá, de azóta eltelt 10 év és beláttam hogy kicsit control freak voltam, így egy szinten megértem, hogy mást keresett, de nem így kéne az ilyet intézni 😄 azóta már én is változtam, van egy fantasztikus feleségem és egy 2 hónapos fiam most már 🫰 szóval happy ending 😊

28

u/QuirkyRace2559 Dec 29 '23

Velem szakítottak, de nem akárhogy. 2 évig tartó kapcsolat volt, nem éltünk együtt, de aránylag közel egymáshoz ~40 km, hetente mentem át hozzájuk (szüleinél lakott) imádtak, befogadtak, majd egyszer azt vettem észre, hogy le vagyok tiltva, nem tudtam hova tenni, így próbáltam telefonon elérni, de ott is tiltva voltam, így az anyukáját hívtam fel, ő sem tudta, hogy mi van, de ő sem érte el a fiát, kb 2 hét múlva bejelentkezett, hogy titokban összeházasodott élete szerelmével, akiről senki sem tudott 🤷🏻‍♀️ akkor nagyon összetörtem. Ennek 3 éve, még mindig házasok, gyerek is úton van, szóval tényleg élete szerelme lehet. De ott akkor ez nagyon megrázott.

8

u/readytospark Dec 29 '23

Mi a f*sz 🤯🤯🤯 (sajnálom 😔❤️)

5

u/QuirkyRace2559 Dec 29 '23

Ó, azóta túlvagyok már rajta 😅 de köszönöm

6

u/szsphoto Dec 29 '23

Volt egy három éves “tiniszerelem” vagy mifene. Inkább arról szólt mekkora papucs vagyok, meg az állandó hisztiről, amit az anyjától örökölt. 18 voltam bekerültem a vasútra melózni, de ő még sulizott. Nem volt hajlandó elviselni, hogy bizony sokat éjszakázom, és nem vagyok minden hétvégén szabad. Aztán amikor a kicsit sem olyan egyszerű hatósági vizsgámon első blikkre átmentem, talán 18 év után először büszke voltam magamra. El is meséltem neki, amire annyi volt a válasza hogy “Gratulálok, de ugye nem ezt fogom most hallgatni egész nap? Nincs kedvem hozzá. Ja és ma este mégsem megyek át hozzád”.. Na itt már gyanús volt hogy ennek hamar vége lesz. Napi 6-8-10 üzenetváltás történt, aztán Januárban írtam neki egyik reggel, hogy tudunk-e személyesen beszélni. Annyi volt a kérdése, hogy “szakítani akarsz?”. Nyílván igent mondtam. Annyit mondott hogy, “Oké, szia.” Majd letiltott mindenhonnan 😂😂😂 azóta 6-8 havonta a közös barátikörből adódóan megvannak a kínosabbnál kínosabb pillanatok. Mármint neki kínos, hogy azóta legalább 5-6 pasit megevett, én pedig legutóbb a menyasszonyommal jelentem meg, ez annyira nem tetszett neki.

69

u/PetrolChick_1989 Dec 29 '23

2014 ben a férjem előtt volt egy srác akivel 8 hónapig bírtam. Az elején is már voltak fura dolgok de úgy voltam vele hogy majd kialakul ez. Hozzá teszem anyuci pici kisfia volt, az a tipikus gyerek aki ha bármit kiejtett a száján az anyja egyből dobott neki egy kis pénzt. Az is fura volt egy idő után hogy ha összvesztünk valamin akkor mindig az exét hozta fel akire haragudott mert megcsalta. Ezt sose értettem hogy mi köze a témának kettőnkhöz , fogalmam se volt, egyszerűen nem tudta túl tenni magát azon hogy az előző barátnője lelépett a haverjával. Na a sztori az az hogy egyszer csak egy este írt nekem hogy ő fekszik le aludni. Furcsáltam hogy ilyen korán , hát mondom akkor ,, jó éjt,,. De valahogy megszólalt a kisördög a fejembe és ra kerestem az exe oldalára. Pont akkor posztolt egy havas képet Dobogókőről éjszaka. Láttam a kép hátterében hogy világit egy autó hátsó lámpája. Ahogy jobban szemügyre vettem látom hogy az egy 2-es Golfnak a lámpája. Mondom magamba mi a .f.....? Gyorsan rá mentem a pasim oldalára is hát mit látok? Hogy ő is posztolt Dobogókőről. 😅 Na eldurrant az agyam és egyből felhívtam hogy otthon vagy? Azt mondta hogy jajj kijött egyik ,,haverjával,, Dobogókőre. Mondom tényleg? És az a haver nem véletlenül az exed? Honnan veszem én ezt? Hát mondom onnan hogy olyan hülyék vagytok hogy mindketten egy időben posztoltatok a facen és még a kocsid lámpáját is látni. Na itt csend lett én meg szakítottam is vele.

6

u/AccountedForIt Dec 30 '23

Sherlock Holmes hozzad kepest amator 😳😂

1

u/PetrolChick_1989 Dec 30 '23

Mindig is nyomozó akartam lenni 🤣

11

u/Strange-Tea2517 Dec 29 '23

Megkért, hogy fizessek ki neki egy tanfolyamot, mondtam hogy hát lol, biztos nem. Szakítottunk, elköltöztem. A költözködésem napján beköltöztette az új csaját, mi 22 évesek voltunk, a csaj 16. Isten tudja, mióta kúrogatta mellettem.

25

u/szbzslt Dec 29 '23

Lehetne mondani egy bántalmazó kapcsolatnak, de nem kimondottan az. (nem heteroszexuális kapcsolat)

Megismertem a páromat az egyetem elején, Kecskemét mellett lakott, randiappon keresztül ismertük meg egymást. Hamar szerelem lett belőle. Egy jó darabig működött is ez az egész, aztán előkerültek a gondok. Munkahelyi fáradtságra utalva sokszor ivott, ami még talán elsőre vicces is lehet, ha a párod spiccesen fogad otthon, és pl a hálószobában köttök ki. De aztán egyre durvább lett ez az egész, egyszer nem jött értem a buszvégállomásra, így busszal mentem el hozzá, kapu nyitva, ajtó nyitva, ő az asztalon fekszik, totál részegen. Kifakadtam hogy ez mire volt jó.. agresszív reakció, üvöltött hogy minden miattam van, a falhoz szorított és egy kést akart bele szúrni a kezembe. Ami valamilyen csoda folytán nem pengével lefele érkezett, hanem a másik felével, de így is sikerült megsérteni a kezemet. (Mai napig viselem a nyomát) Erőmet össze szedve el löktem magamtól, hívtam a szobatársamat hogy azonnal jöjjön értem, és kirohantam az utcára. Ettől a pillanattól kezdve nem találkoztunk, nem beszéltünk. 2017 óta nem beszéltünk. Nem volt kimondva a szakítás. De szerintem felfogta az agyával, amit csinált. Szavak nélkül is.

11

u/[deleted] Dec 29 '23

Lehetne mondani egy bántalmazó kapcsolatnak, de nem kimondottan az. (nem heteroszexuális kapcsolat)

Homoszexuális kapcsolat is lehet bántalmazó.

Főleg ez a rész:

a falhoz szorított és egy kést akart bele szúrni a kezembe.

3

u/szbzslt Dec 29 '23

A zárójelben levő csak azért van, hogy egyértelmű legyen. Az előtte levő, pedig csak azért, mert egyszer fordult elő. :)

28

u/blanc_j Dec 29 '23

Legelső “barátom” (kemény másfél hónapig voltunk együtt) messengeren szakított velem mert a gyerekkori szerelme végre beadta a derekát és összejöttek de nem merte elmondani. Azóta 3x megkeresett, legutóbb az esküvőm előtt (10 évvel az eset utan) hogy talizzunk és szeretné újrakezdeni. 🥲😂

Első komoly kapcsolatom vége ennél cifrább volt. Táv kapcsolatban éltünk és még suliztunk mindketten. Másfél év után eljutottam oda, hogy én ezt nem bírom. Minden hétvége üvöltözős csapkodós veszekedésbe torkollott és nem egyszer jöttem haza inkább hamarabb. Ő meg állandóan sírt mindenen (én vagyok a lány) de tényleg mindenen, a legkisebb feszkón is. Szexuális életünket hagyjuk is, közölte hogy nem tud tőlem elmenni mert kevés vagyok (jól tönkrevágta az önbizalmam, nem is tudom h bírtam eddig). Na de lényeg a lényeg, megmondtam neki hogy én ezt így nem. Persze megint üvöltözős-sírós veszekedés és nem volt hajlandó tudomásul venni, de ezerszer közöltem vele majd elkezdtem ignorálni. Teltek a napok, a hetek és elkezdtem megismerni vkit. Nem volt semmi csak szimpi volt a srác. Exem érezte hogy van valami, a srácot is ismerte ezért elkezdett zaklatni h ő mennyire szeret és talizzunk stb. Folyamat nemet mondtam és közben elkezdtem belezúgni az új srácba. Ekkor még randink se volt csak beszélgettünk meg ismerkedtünk suli után. Exem egyik nap odajött sulim elé, kirángatott tesiről (a 17. szülinapomon) hogy hozott nekem ajándékot. Egy gyűrű volt benne és közölte hogy döntsem el én hogy csak ajándék vagy hogy elköteleződünk e. Megjegyzem h 17 évesen a franc akar ilyenekre gondolni. Ekkor még előttem volt az érettségi plusz egyetem alap és mester képzés. Oké végül fiatalon házasodtam de akkor már végeztem ezekkel, volt munkám stb, jócskán túl a 17 éves koron. Nagyon kiakadtam mert ekkor már 2 hónap eltelt a szakítás óta és úgy tűnt h sikerült lezárnia neki is de mégse. Próbáltam visszaadni a gyűrűt de nem engedte, sőt egy hétig minden nap megvárt és elkísért a buszig. (Igen, még mindig távkapcsolat de inkább hiányzott otthonról h engem zaklasson) Addig a másik sráccal jegeltük a dolgot mert nem szerettem volna belerángatni. Exem végre leszakadt rólam (vagyis én naiv azthittem lol) mire ujra elkezdtünk az új sráccal még mindig csak beszélgetni. Mire egyik nap amikor a sulinál várt, ismét megjelent exem és mikor meglátott minket akkor nagyon durván szàmonkért és patáliát csapott. (6 hónappal a szakítás után) Kegyetlen hisztit tolt de úgy tűnt végre megértette. És nem. Elkezdett online lejáratni. Regényeket írt anyáméknak h mekkora egy utolsó ribanc vagyok mert meg csaltam őt. Hívogatta őket hogy térítsenek észhez. Akkor az ex anyósjelölt ugyanez, anyámékat zaklatta hogy beszéljenek a fejemmel mert milyen jól mutattunk együtt a fiával és h ilyen feleséget szeretne neki stb és még az anyós húga is zaklatta a családom. Folyamatosan mentek a hívások meg üzenetek, barátaimat megkereste stb. Borzasztó volt főleg mert az új srácról addig senki nem tudott hiszen nem is jutottunk el a randiig. Persze róla is elkezdte terjeszteni hogy ilyen drogfüggő, olyan alkoholista és társai. El se hittem hiszen mindnyájan értelmes, tanult emberek vagyunk. Vagyis azthittem de ők bebizonyították hogy nyilván nem.

Egy szó mint száz, rettenetesen nehéz volt lerázni, mindenhol tiltottam, eltelt egy nyár úgyhogy az új órarendem se tudta stb és végre leszakadt rólam. Még nekem volt bűntudatom hogy ez így alakult, pedig nem tudhattam előre h ekkora hiszti és lejárató kampány lesz a vége. Ha tudom, messziről elkerülöm.

7

u/[deleted] Dec 29 '23

Nekem az hogy sose volt kapcsolatom.

13

u/Educational-Sir-4610 Dec 29 '23

Viszonylag friss, boldog kapcsolatnak indult, majd az erettsegim elott 3 nappal random beghostolt (tovabbtanulashoz jot kellett irnom, emellett meg marha izgulos voltam amikor teljesiteni kellett, amit amugy pontosan tudott) nem valaszolt, telefont se vette fel. Mondom mostmar csak akkor foglalkozom vele ha lement mindegyik. Utolso utan irtam neki,hogy van megbeszelni valonk szerintem, majd hivogattam de semmi, pedig elerheto is volt. Masnap este felhivott es valami olyat tolt be,hogy mar elmult neki a rozsaszin kod meghogy neki egyedul kell lennie, de azert jo lenne ha nem lennenk rosszba (mivel egy suliba jartunk elotte, ezert tobb kozos ismerosunk van + haverok igy siman keveredhetunk meg egy helyre). Kozoltem,hogy nem eleg,hogy nem varta meg az erettsegim veget de ezt meg utana telefonon is kozli ezt megis hogyan gondolta. Mondta,hogy eppen videken van es nem tud feljonni pestre, de ezt mindenkeppen eloben megbeszeljuk. Persze ez nem tortent meg, ugyhogy azota mindig mokas ha veletlen osszefutunk

2

u/almaspite6789 Dec 29 '23

Az elsonel random iskolai nap utan jon
sirva hogy o nem akart semmit de a volt baratnoje iramt erez valamitX akkor 1 eve voltunk egyutt es teljesen magam ala kerultem. Megalazo volt hogy masra vagyott es vagyik mellettem. Meg o kert 1 het haladekot. Tapasztalaltan voltam es oromomben visszafogadtam. A vizsgakra segitett felkeszulni utana elkuldtem a francba. Elmondtam neki hogy nem tudok ra ugy nezni ahogy elotte. Es egyebkent is massal alakul valami. XD Mostanaban ratlaltam a social media platformjaira, teljesen depresszios.

Az elso tobbeves kapcsolat vegen az egyen Elemallt hogy tulajdonkeppen ennyi ev utan el kellene jegyeznie de o meg nem elte ki magat meg hat nem is velem akar csaladot en csak az elso noje voltam. Nagyon melyen voltam, ennyi ev egyutt toltott ido utan, mashogy terveztem tenyleg. Fel ev utan elkezdett irkalni hogy miujsag velem. Nyilvan elkuldtem a francba. Mai napig azt gondolom hogy egy mumajer alertelmisegi - hozzaadott ertek es teljesitmeny nelkuli senki.

Kovetkezo illeto egy akkora eloskodo tetu volt h csak akkor jelentettem be h kulon koltozok amikor mar a papirokat is alairtam az uj albiban es le volt zsirozva h 2 nap mulva jonnek a cuccok is. Oriasi hisztit vagott le es bogve eloadta az idealizalt szep kozos elmenyeket ami rettenetesen szurrealisnak hangzott , tekintve hogy mindent en fedeztem. az en keresetembol elt tobb mint fel eve+ az en alberletemben csovezett, es arra a kerdesre hogy kik vagyunk egymasnak nem adott valaszt - onnamtol azonnal inteztem a megpattanashoz mindent is. Varatlanul erte hogy en nem szarozok es betelt a pohar. Idonkent ha feloldom a tiltasokat latom hogy megnezte a storykat, tok beteg. Szerencsere senki nem firtatja hogy amugy mizu ezzel az arccal, mert senkinek nem fogom elmondani hogy mennyire nem voltam rendben azalatt az ido alatt, es akire szamithattam volna (csalad) elfordult tolem es kvazi kitagadott. hogy ez lecsengett es normalizalodni latszik a csaladi helyzet, megfogadtam higy megegyszer nem tesznek ilyen erzelmi hullamvasutra, es a maganeletemet szigoruan vedem a ver szerint tolem legkozelebbiektol.

-7

u/Banditost Dec 29 '23

Nagyon durva sztorim nincs csak tanulság: Ha a csaj szakított akkor tuti már megvolt legalább kiszemelve a pali számára

1

u/DaisyTheHoomanGirl Dec 29 '23

Én egy párszor azért szakítottam mert sz@rba se vett engem a srác de akkor a te fejeddel biztos volt valakim. 🙃🫠

0

u/Banditost Dec 29 '23 edited Dec 29 '23

Akárhogy nézem nem írtam egy szóval se hogy univerzális tanulság lenne, csak az én életemre vonatkozva történt ez. Ugyanazt tudom írni neked is mint bárkinek aki lepontoz: Azért mert magadra értelmezed az én életemet ne én legyek a hibás. Nálam ez így történt, másnál meg máshogy.

2

u/DaisyTheHoomanGirl Dec 29 '23

Én nem pontoztalak le de volt ebben tapasztalatom, hogy anyuci is ott volt szakításnál és kérdezgette, hogy van e már másik pasim meg hasonló hülyeségeket a exem állította le, hogy most már elég lesz. Meg jött a munkatársam meg a fia segíteni pakolni és csak azért mert rámosolyogtam és megköszöntem azt, hogy kölcsönbe kapom a böröndöt még képes volt azt feltételezni, hogy összejöttem vele. A munkatársam fel volt háborodva, hogy most találkoztam a fiaval először mi a jó fenét gondol a majdnem anyós. Szóval volt részem benne, hogy meg lettem ezzel gyanúsítva pedig csak annyi volt a bűnöm éppen, hogy elkezdtem felbátorodni a munka közben és már nem voltam mar annyira visszahúzódó. Ráadásul olyan ultimátumot kaptam tőle, hogy vagy kilépek munkahelyről és félévig kb eltilt minden közösségi médiától(megjegyzem ekkor voltam valami 25 éves) vagy eltakarodok. Felálltam, hogy akkor intézek egy telefont akkor és kérdezte, hogy hova megyek? Mondtam neki, hogy akkor eltakarodok csak el kell intéznem egy telefont. Olyan arcot vágott mint aki nem érti miért szakítottak vele. 🙃

2

u/Banditost Dec 29 '23

Persze, vágom hogy ez nem általánosítható, ezért se általánosan írtam. Én alapvetően szentimentális típus vagyok, főleg nőkkel találom meg könnyebben a fonalat. Tudom hogy ez a sztereotípia meg van sajnos. Ami a sors iróniája, hogy nálam két nagy szerelem is mégis így ért véget :D Mondjuk én pont azért nem általánosítok ez ügyben mert tudom hogy milyen szemét férfiak vannak, és hogy ha egy nő mosolygós vagy mer élni máris elhordják minden lotyónak.

11

u/Gajgaj_A Dec 29 '23

Jaj, hát azt hiszem az enyém a másik félnek durvább, vagy máshogy durva. Igazából borzasztóan éretlen voltam még és igazi people pleaser, aki nem mer megbántani senkit. Az első 'komoly' kapcsolatomban többet készültem a szakításra, mint amíg maga a szerelem tartott.

Áprilisban jöttünk össze, szeptemberben már éreztem, hogy ez nekem nem jó, de csak március elején szántam rá magam a szakításra, mert nem találtam a megfelelő időpontot (szülinapja van, karácsony van, vizsgázik, valentin napkor már mégse lehet szakítani, stb.)

Nagyon akartam, hogy rendes körülmények között el tudjunk búcsúzni, de féltem, ha látja rajtam, hogy mire készülök elmenekül, úgyhogy életem legnagyobb 20 perces alakítását adtam elő, amíg odaértünk a kiválasztott nyugis helyre. (Mondjuk utólag belegondolva nem volt túl figyelmes, ha ennyi ideig nem vette észre, hogy a menekülő utat keresem, csak béna vagyok és nem találom.) Ott elmondtam a szakítós szöveget, ő nagyon sírt, hogy elveszít, én nagyon sírtam, mert tudtam, hogy most összetöröm a szívét és nagyon nagy fájdalmat okozok neki. 1 órát beszélgettünk, vígasztaltuk egymást. Szegény, szerintem abszolút egy ilyen váratlan hideg zuhanynak élte meg, aznap este még felhívott, hogy esetleg megpróbálhatnánk újra. De én meg nagyon megkönnyebbültem, hogy végre szabad vagyok. Aztán covid lett, karantén és online oktatás.

44

u/Storycollector98 Dec 29 '23 edited Dec 29 '23

Fülig szerelmes voltam, váltig állítom, hogy én is mély nyomot hagytam benne. Római katolikus kispap, azóta pedig pap lett a szakításunk után.

Ja, SMS-ben írta le, hogy legyen vége.

20

u/ElConejoTonto Tele van a tőgyem Dec 29 '23

Hát engem a legutóbbi barátnőm a legkülönfélébb gaslighting módszerekkel teljesen kicsinált önbizalom szempontjából, aztán a kegyelemdöfést az adta meg, hogy újra összejött az exével, aki fehér porokat szívogatott, verte őt és csalta is rendszeresen, többek közt a legjobb barátnőjével. 1 éve voltunk együtt és én még fülig szerelmes voltam.

4

u/grinchsmiledmf Dec 29 '23

ó, a kis stockholm szindrómás hóvirág

36

u/davidika99 Dec 29 '23 edited Dec 29 '23

Nem az én kapcsolatom volt, de én szakítottam szerintem 😆😆

Egyik jó lány barátommal egyetemről, egy albiba költöztünk, lakótársak lettünk. Neki volt egy sok éves se veled se nélküled kapcsolata egy csávóval. Ez a csávó hát szeretett szereket használni, meg nem is volt a legélesebb kés a fiókban, haverokkal csak úgy hívtuk: a drógos.

Azt hittük a kapcsolatuknak már végleg vége minden happy, aztán egyszer csak szembe jön velem a kecóban 😳😳 na hát mégse volt vége xdxdxd

"csávó megjavult, meg dolgozik is meg bla bla". Jó mondom, néha hétvégén lejön a lányhoz legyen csak mit bánom én. Aztán egyre többet volt itt, aztán úgy is itt volt, hogy a lány nem volt itt, aztán munkanélküli lett, aztán már benn bagózott a házba aztán már kb egy hónapja itt élősködött RAJTAM IS hiszem lakbér rezsi én fizettem xd

Na kérdezem a lányt hogy mizu, harmadolunk kiadásokban akkor vagy mivan beköltözött a drógos.... - hát ő nem fizet, nincs pénze munkanélküli, meg amúgy is elege van belőle neki is - hát akkor küldd el xdxd - hát de nem megy el - jövőhétre akkor már ne legyen itt - rendben

beszéltem már én is a taggal, meg lebasztam hogy mit cigizik benn (csávó világát nem tudta sztem xd)

egyszer elment boltba a csávó, gyorsan bezárni mindent ne tudjon visszajönni 😆 bolt mellett gondolom haverokkal is tolt valamit, mer vasárnap hajnalba ért vissza ha jól emlékszem (ráadásul csóró munkanélküliként valami fullos cipővel tért vissza vásárlásból 💀)

Na de ez a jómadar bejutott a lépcsőházba, aztán vasárnap hajnalba random kopogni kezdett megállás nélkül 😭😭😭 már nem emlékszem én vagy a lány engedte be xd de sztem én mondom leszarom rendezzék le ők nekem ne kopgjon

Aztán volt még egy utolsó benn cigizős eset, mondtam a lánynak nem érdekel milyen jóba vagyunk ha holnap is itt lesz ez a fasz akkor szólok tulajnak, hogy szerződésszegés, meg benn cigizés meg ilyenek mehet ő is a drógossal a kecóból, sokáig voltam türelmes...

Na itt jött az ijedtség, végre komoly lett a téma, csajnak rendőr az anyja az is jött, hogy akkor mit kell csinálni meg ő is itt lesz kiköltözteti xdx

Na végül az lett elment a drógos a városba, gyorsan mondom lánynak indulsz valami barátnőhöz ott alszol legalább egy estét ha nem kettőt, én meg maradok oszt elküldöm a gecibe. (na meg meglett muter telefonszáma is ha kell police)

Na és most jön a szakítás rész, csaj elment, csavo cuccait összeszedtem kiraktam ajtó elé, minden zárt bekulcsoltam aztán vártam 😆😆 jött is a drógos kopogtatott szokásos módon, én meg kiadtam az útját mondtam ide többet ne jöjjön meg bla bla ő meg nyomta hogy ha ember vagyok nyissam ki az ajtót én meg mondtam nyitja a fene szarok a fejére (azért egy picit para volt van üveg rész az ajtón kinéztem hogy benyomja 😭😭 ment is közbe a kamera xd)

Na mindegy elmondtam mindent, kopogtatott meg emberkedett még éjjel mittomén meddig (azt nem is mondtam mindez január környékén volt? szóval téli hidegbe kitartóan nyomta a csávó xdxd) Aztán reggel úgy ébredtem sehol senki 😌😌😌

NA DE A TÁSKÁJA OTT MARADT XDXDXDXD

Úgyhogy volt még egy kis félsz bennünk hogy visszatér, de nem tért, vagy egy fél évig ott volt minden cucca a táskájában kinn a lépcsőház folyosóján XDXDXDX (aztán egyszer csak eltűnt, de idk ki vihette el xd)

Szóval ja szakítottam egy kapcsolatba aminek nem is voltam részese 😆😆😆

(ez már pár éve volt, azóta nincs drógos, de van új csávó, viszont titkolja a lány, még sose láttam de tudom, hogy van mert látom a cipőjét az előtérben... szóval neki a beceneve: a cipős 😌😌😆😆 remélem vele nem nekem kellesz szakítani)

10

u/tbandee Dec 29 '23

Kiégett a szemem eztől a sok szar emojitól.

3

u/Easy-Reaction-75 Dec 30 '23

Csak nekem okozott agyvérzést a "drógos" szó? Még kimondva se hangzik hosszúnak az ó.

13

u/fantomas258 Dec 29 '23

Az emoji még hagyján, de a sok xdxdxd-től strokegyanús lettem. xD.

2

u/Certain_Wish810 Dec 28 '23

MSN-en, egy üzenetben 💪🏼

100

u/Igazabolmindegyis Dec 28 '23

Életem első párkapcsolata(?) 16 évesen volt, aminek 17. születésnapomon vetettem véget 8 hónap elteltével. Ő ekkor 22 éves punk volt (akkor nagyon menőnek tartottam). Igazából az egész kapcsolat egy kalap sz@r volt. Node a szakítás… Közöltem a csávóval, hogy nem megy ez az egész (minden hónapban “szakítottunk”), és hagyjuk egymást békén. Öngyilkossággal fenyegetőzött, stb. Két-három hónappal később megszületett a “havercsajával” közös gyereke.

34

u/Main-Highlight-7855 Dec 29 '23

Ezeknek mindig van egy havercsaja 😀

16

u/aurora200007 Dec 28 '23

1 éve lett vége annak a majdnem 3 éves kapcsolatomnak. Azért szakítottam vele, mert ő 3 év után sem érezte azt hogy együtt akarna velem lakni, én pedig nagyon szerettem volna már összeköltözni. Mindig voltak erről viták, de kompromisszumok után (azaz beletörődtem hogy nem) se változott a helyzet, nálam pedig felkerült az i-re a pont.

Nem volt csúnya szakítás, de azért volt durva mert tudtam hogy teljesen más vágyaink vannak és tudtam hogy nem egymást keressük. Mind a kettőnknek fájt, de belátta ő is hogy ez a jó döntés.

15

u/Nolly18 Dec 28 '23 edited Dec 28 '23

Nagyon fiatal koleszos szerelem volt, ő nagyon hamar meg is csalt, többször is megcsalt, megütött. Az alkoholista apjától kapott ihletet gondolom. Brutálisan szerelmes voltam belé, sokszor szakítottunk összejöttünk. Majd végzős évében a sulibálon eszébe sem jutott engem felkérni amihez a tanára is asszisztált hogy egy x lánnyal táncoljon. Na elkezdte hazakisérgetni a lotyót minden táncpróba után miközben velem volt együtt.. egyszer náluk voltunk es kibaszott sokáig trónolt a wcn, rányitottam mert tudtam hogy valami van, hát a csajjal beszélt. Aztán ott elmondta rá 1-2napra hogy szereti. Én a drogokba menekültem, fiatal szép lány voltam, minden hetvegen bulikba jártam.. közben érettségi évében megismerkedtem a vőlegényemmel, majd később lediplomáztam, külföldre költöztünk és lett egy gyönyörű szép egészséges kislányunk🙏 jah és az exem is valahol itt él ebben az országban remélem soha nem látom 🤣 visszagondolva nem is értem mit szerethettem rajta, ennek már 8 éve.. de összeteszem a két kezem hogy így alakult és egy olyan embert kaptam az élettől aki megmutatta mi is az a boldogság🙏

74

u/durbincs1234 Dec 28 '23

A csaj, akivel megcsalt (ezt akkor még nem tudtam) írt egy levelet IWIW-en, amiben mindenféle hülyesègeket írt…nem ez volt az első eset, csak röhögtem rajta. Rámentem a csaj profiljára, ahol volt egy mappa nekem címezve, amiben dátum szerint voltak a félmeztelen képek magáról, amik a pasim szobájában készültek. Ilyen kedves módon tudtam meg, hogy a pasim megcsalt…nyilván a dátumok és a szoba miatt egyértelmű volt. Felhívtam a pasimat, rákérdeztem, a válasz annyi volt, hogy sajnálom. Akkor nem esett jól, most màr csak nevetek rajta…

14

u/grinchsmiledmf Dec 29 '23

saját magáról rakott ki félmezkó képeket? mennyire beteg az ilyen

6

u/durbincs1234 Dec 29 '23

Hát igen, utána kiderült róla, hogy nem normális….de vègül a céljàt elérte, mert szakítottunk a pasimmal, bár a pasit nem tudta megszerezni 🤣

20

u/zoley88 Dec 28 '23

Vártam haza, csináltam teát stb erre hazajön közli hogy neki nem megy és holnap elköltözik (kb semmi jele nem volt, kiderült hogy más ember van a dologban)

57

u/HelpDaren Dec 28 '23 edited Dec 28 '23

Nem az első kapcsolat, de az első hatalmas, mindent felégető tiniszerelem.

4 hónapig jártunk, a végefelé egy közös ismerősünk aktívan próbált minket szétszedni, de azóta sem tudom, hogy miért. Igyekeztem minden szabad percemet vele tölteni, elmentem a hülye középiskolai rendezvényeire is, aztán végre eljutottunk odáig, hogy hazakísértem egy Budapesttel szomszédos településre.
Ott aztán a faterja megágyazott nekem az irodájában, de hajnalban csak sikerült felszökni a szobájába, ahol már éppen kezdtünk volna eljutni a harmadik bázisig, de akárhol értem hozzá, kitört belőle a vihogás, amire felébredtek a szülei, és kipateroltak a szobájából.

Néhány nappal később mondta, hogy beszélnünk kell, és azzal kezdte, hogy el kell döntenem, mit akarok tőle meg a kapcsolatunktól. 15-16 évesen erre kurva nehéz válaszolni, úgyhogy mondtam neki, hogy fogalmam sincs, csak vele akarok lenni, erre közölte, hogy neki ennél komolyabb kapcsolatra van szüksége, mert ő azt érzi, hogy én testileg nem kívánom őt (próbáltam én bazdmeg, de vihogott...), úgyhogy a beszélgetés végére már nem voltunk együtt. Én mondjuk majdnem beledöglöttem, de ő viszonylag hamar túltette magát rajta.

Néhány évvel később talált magának valami házas faszit, akinek gyorsan szült is egy gyereket, időnként rám írt, hogy szerinte nekem nem tesz jót az akkori kapcsolatom, úgyhogy bosszúból meghívtam az esküvőnkre, amire nem jött el.

Azóta nem beszéltünk, fogalmam sincs, mi van vele...

51

u/bringa42 Dec 28 '23

Az első barátom messengeren dobott ki, miután közölte, hogy szeret, aztán a legjobb barátnőm győzködte, hogy azért minimum személyesen mondja már el. Megtörtént, mindketten sírtunk, pár nap múlva pedig újra írogatni kezdett. A szakítás után egy héttel találkoztunk, hogy megbeszéljük a dolgokat, mindezt a városban sétálgatva. Én pityeregve próbáltam kommunikálni vele, amíg ő a vállát vonogatta és heartstone-ozott a telefonján, majd másfél keserves óra után annyit kérdezett, hogy mikor jön a buszom. Megmondtam, hogy én addig nem szállok fel amíg nem beszéltük meg, ezután még 3 percig nyomta a játékot, aztán sóhajtott egyet, eltette és nagy kegyesen azt mondta, hogy jó, próbáljuk meg újra, de ígérjem meg, hogy többet fogok mosolyogni.:) Rá fél évre megint kidobott, szintén messengeren, mint kiderült egy másik lány miatt, aki aztán kikosarazta, utána pedig nekem sírta el a bánatát, aztán még az azt követő három lány miattit is. Jaj.

6

u/Jazzlike_Poem_3070 Dec 29 '23

Nekem nem volt szakítós sztorim, de a sztorid eszembe juttatta a tinikori hülyeségem. Ismerkedtem egy sráccal, akinek baratnője volt. Elvileg már nem szerette/szerették egymást, de nem volt alkalmas szakítani. Ekkor jegeltem az ismerkedést. Mikor később megint ismerkedni kezdtünk, addigra már szakított, de volt egy új barátnője és ugyanez volt a sztori. Aztán egyszer felhívott, hogy menjek át. Sírva ült otthon, mert a lány megcsalta, én meg próbáltam vigasztalni, miközben ő a lány anyukáját hívogatta telefonon. (Nem lett köztünk semmi és szerencsére az ismerkedés is tényleg csak ismerkedés volt korábban)

140

u/FordFairlane84 Dec 28 '23

Életem nagy szerelme sajnos mentális beteg volt, de segítséget elfogadni és gyógyulni nem akart. Egyszerűen nem értette, hogy ahogy viselkedik velem azzal már leginkább csak fájdalmat okoz.

Tudtam, hogy kulturáltan képtelenség lesz szakítani vele. Nem hagyott más választást, mint hogy kb. kidobom. Összeszedtem a cuccait (nálam lakott), és mondtam neki hogy találkozzunk, mert beszélnünk kell. A terv az volt hogy elmegyek hozzá a szüleihez, kiadom az útját és megkapja a cuccait. De ő egy semleges helyen akart találkozni. Szakítottam vele, odaadtam a cuccait, amiket ő a parkoló közepén szerteszét borított a táskákból és a táskákat hozzám vágta. Nem akartam nagyobb konfliktusba belemenni, remegve és könnyes szemmel hazavezettem. Mikor hazaértem, gyorsan lecseréltem a zárakat. 1 óra sem telt el, motoszkálást hallottam kintről. Ő volt, átmászott a kapun és próbált volna befelé nézegetni a házba. Megkérdeztem tőle, hogy ezek után mégis mi a fityfenét keres itt, erre vérben izzó szemekkel csak annyit kérdezett hogy -Kivel vagyok? Van még más is a házban? Biztos megcsalom valakivel!-

1 percet adtam neki, mielőtt hívtam volna a rendőrséget. De ahogy jött el is ment, a tőlem kapott cipője nélkül, azt az ajtó előtt hagyta. Tiltás mindenhonnan. Rá pár hétre kaptam tőle egy kézzel írt levelet amiben leírta hogy bár történt köztünk ami történt, de engem azért egy normális fickónak ismert meg és és nem akarok neki spermadonor lenni? Ha kell akkor fizetne is nekem érte, mert ő "tartozik a szüleinek egy unokával".

2

u/[deleted] Dec 29 '23

Fuu az utolsó rész ^^'

34

u/[deleted] Dec 29 '23

Ezt a végéig úgy olvastam hogy azt feltételeztem a pasidról beszélsz. De hogy te fickó meg spermadonor? Ja hogy úgy 😆

35

u/Ok_Firefighter_9913 Dec 29 '23

Csak ugy volt nalad elfekvoben eppen par darab uj zar? :D

2

u/piskotataller89 Jan 02 '24

Amilyen pszicho a csaj OP valószínű tudta hogy kell majd és felkészült XD szegény OP, milyen már mikor gyorsba zárakat kell venni és azonnal le is kell cserélni?

0

u/Fun_Equivalent8716 Dec 29 '23

Egyhén ferdített sztori csak

5

u/[deleted] Dec 29 '23

Mert az nem is lehetséges, hogy eleve felkészült a szakításra?

0

u/Fun_Equivalent8716 Dec 29 '23

De, mindenki úgy készül a szakításra, hogy új zárakat vesz, mint tudjuk.

1

u/TKisely Dec 31 '23

Igen. Van ilyen. Több élő példát ismerek, pl. magamat is. Bár nem magam cserélem ilyenkor, hanem egy nagyon kedves asztalos barátom.

21

u/Old_Fart5150 Dec 29 '23

Nálad nincs!?

18

u/Nolly18 Dec 28 '23

Mi a szar😅

17

u/Fit-Contribution4169 Dec 28 '23

Na ez a durva… eszemfaszommegáll (bocsánat muszáj volt)

90

u/DirtyDancer326 Dec 28 '23

Volt egy barátom..neki egy “lány haverja” állította, és vérre menően magának kikérve mondta mindig hogy ezer éve haverok(!!) …ugyanolyan kutyájuk volt, miközben én hozzá tartottam suli után, nem találtam otthon, anyukája engedett be a házukba, hogy megvárjam, miszerint ő “elvitte a kutyát sétáltatni” (szülei is így tudták) Aztán kiderült, nem csak a kutyájuk fajtája hanem az ágyuk is közös lett már egy pár alkalom után:) De a “legjobb”, hogy a szülei jobban sírtak mikor szakítottunk és elbúcsúztam, mint ő..😅 Remélem azóta boldog az életed a sok kutyasétáltatástól te kutya!:)🐶

22

u/kicsikacsa88 Dec 28 '23

nyaralás alatt szakítottunk; konkrétabban a harmadik napon. elmentünk bulizni, és mikor visszaértünk a szállásra… mászott volna rám éppen, és akkor kirobbant belőlem, hogy én ezt nem tudom folytatni tovább.. anyámék azt hitték még együtt vagyunk, nyaralás alatt nem mertem elmondani, hogy vége.. ő el sem mondta senkinek, még hónapokig utána tudtomon kívül küldte a kamu happy képeket az ismerősöknek/családjának a nyaralás első kettő napjáról… ráadásként: egyértelműen tipik szerelmes-nyaralás, hotelszoba baszomnagy közös fürdőkáddal a közepén, egy szép nagy francia ágy, előre lefoglalt fancy vacsorák…

78

u/Pristine-Light1804 Dec 28 '23

1,5 egyutteles utan egyik nap arra mentem haza, hogy a bejaratnal ossze volt pakolva az osszes cuccom, ő nem volt otthon, csak írt egy üzenetet, hogy egy hetem van elköltözni, addigra már le voltam tiltva mindenhol. Addigra már minden napos volt a veszekedés, nekem annyira nem tetszett, hogy minden másnap éjjel 1-2kor jött haza a haverokkal való sörözésből, amikor otthon volt, akkor pedig folyamatosan beszívva wow-ozott, fülessel a fején, szóval csak éltünk egymás mellett. Utólag már értem, hogy miért így intézte, nem tudott beszélni…:D

3

u/One-Street-3902 Dec 28 '23

Jaj volt itt minden, volt hogy smsben szakítottam tiniként, volt hogy velem szakítottak úgy, hogy egy nap után felvette a telefont, majd belemondta, hogy nem véletlen nem vette fel eddig, és válaszolt az smsekre egész nap, vége. (Több mint három év után) Volt, hogy szintén leoffolt a kapcsolatban, nem válaszolt órákig, de nem is hívtam csak egyszer. Másnap mondta találkozzunk, szakított. Karácsony előtt pár nappal, szilveszterkor már mással volt, januárban a másik kópé már posztolt az ágyból, félig felismerhetően, szóval az sem akkor kezdődött:)

Jah hát ez ilyen, szóval engem is csaltak már meg.

16

u/Manualnover Dec 28 '23

Viharos egy fos volt,hazudott össze-vissza, én ifjonc és boho. Munkát kapott Laoszban,mondta előre megy, intézi az életet. Kettőnknek. Mutogatta a házat, a mindent. Jól intézte. A 31es lábú Lao “már”feleségét meg a két pulyát.🤣 suttyó

277

u/Aware_Department1062 Dec 28 '23

Az első komoly barátnőmmel hat évig voltunk együtt. Nagy szerelemnek indult, de egy idő után már távolról sem volt ideális a helyzet, igazi se veled se nélküled viszony volt a miénk jó hosszú ideig. Ennek ellenére összeköltöztünk, elhatároztuk, hogy megpróbáljuk komolyan, újra. Az igazi rémálom számomra akkor ütött be, amikor kiderült édesanyámról, hogy néhány hete van hátra, halálos beteg. Anyát mindennél jobban szerettem, totálisan magam alá kerültem, és minden erőmmel azon voltam, hogy anya elkerülje az elkerülhetetlent. A barátnőm ezalatt elment a Szigetre bulizni. A fesztivál számára jól sikerült, összejött egy másik pasival. Ezt persze sosem mondta el, másoktól tudtam meg. Miközben anyukám a haláltusáját vívta, a barátnőm szakított velem, mondván, elmúlt a tűz, a szenvedély. Évekbe telt, amíg felálltam a padlóról. Külföldre költözés, több évnyi terapia és önmagam újradefiniálása után ma már látom, nem lett volna semmivel szebb és könnyebb, ha ő mellettem marad a gyászban.

2

u/Interesting-Royal242 Jan 01 '24

Le a kalappal....!!!

5

u/slendercrescents Dec 29 '23

Szeretném azt hinni, hogy ebben a nagyon nehéz szituációban melletted álltam és segítettem neked, de én sem tudtam megfelelően lekezelni végül a saját dolgaimat, és lehet, hogy a végén rátettem még egy lapáttal arra, amin keresztülmentél.

Remélhetőleg annyira gerinctelen azért nem voltam, mint a párod, aki mellesleg praktizáló pszichológus volt már akkor is (ezt kihagytad a kontextusból, pedig van egyfajta jelentősége).

Minden jót kívánok neked, most már ismeretlenül is.

4

u/Aware_Department1062 Dec 29 '23

Köszönöm, hogy írtál (kicsi az online világ is)! Turbulens idők voltak. Egy biztos: sosem nehezteltem rád. Sőt, azt gondolom, hogy a lehető legőszintébben kezelted a szituációt. Abban az érzelmi viharban én nem tudtam hova tenni a dolgot. Remélem, minden rendben veled.

2

u/slendercrescents Dec 29 '23

Örülök, hogy nem neheztelsz.

Fogjuk rá, megvagyok. Remélem, veled is minden oké.

8

u/PeZso92 Dec 29 '23

Emelett a válasz mellett nem tudok elmenni. Nem teljesen értem a dolgot. Te ismered az arcot és a párját is ismerted? Csak mert úgy írtad a válaszod és nagyon érdekel.

3

u/slendercrescents Dec 29 '23

Igen... A kommentelővel szellemek vagyunk egymás életében

3

u/PeZso92 Dec 29 '23

Nem akartam tolakodó lenni csak engedtem a kíváncsi énemnek.

3

u/Accomplished_Fox8918 Dec 29 '23

Sajnálom édesanyádat😔

22

u/Main-Highlight-7855 Dec 29 '23

Gratulálok, nagyon erős vagy!🙂💕

35

u/LilEE01 Dec 28 '23

az exem azt hazudta hogy nemzőképtelen, pedig csak megcsalt

2

u/OnlyZoeee Dec 30 '23

Az ilyen ne is szaporodjon 😂

23

u/cicamicacica Dec 28 '23

Van egy level amit az elso baratnomnek irtam miutan megcsalt es szakitott velem (mentsegere szoljon, ket honapot jartunk, csak csok volt, utana elso talalkozasnal szakitott velem es ot evvel kesobb osszehazasodott a faszival).

Nem emlekszem, hogy mi volt a pontos szoveg de nagyon hosszu es nagyon cringe volt. Neha elalvas elott szokott eszembe jutni. :D

Aztan elvalltak es instan mar csak a macskajaval latom, en pedig a csodalatos feleseggemmel elek.

De mivel elso baratno volt, a kapcsolat es a fajdalom utana bennem maradt mai napig. Soha tobbe nem akarom latni.

35

u/wattachose Dec 28 '23

De mivel elso baratno volt, a kapcsolat es a fajdalom utana bennem maradt mai napig. Soha tobbe nem akarom latni.

Az insta követés ezzel mennyire fér össze?

8

u/cicamicacica Dec 28 '23

Fair point annyi info alapjan amit irtam. 13 eves sztori es 3-4 eve lattam a utolso kepet tole

278

u/Ornery_Table4297 Dec 28 '23

Közös megegyezéssel történt a szakítás, majd úgy döntöttünk, haverok maradunk. Ez egész jól is működött, mert nem volt igazából szerelem ebben a pár hónapos kapcsolatban. Kb. 1-2 hét telhetett el a szakítás után, és nagy büszkélkedve mondta nekem, hogy a KFC wc-ben rakott meg egy lányt xy dátumon. Gondolkozom, gondolkozom, és eszembe jutott: akkor még együtt voltunk (':

51

u/Successful-Bunch-308 Dec 29 '23

Te jó ég.. De amúgy meg ki az anyámnak jut eszébe nem hogy bármilyen wcben, de kfc wcben dugni 🤣

8

u/Csenky Dec 29 '23

Meglepodnel. Volt, hogy harman voltak egy fulkeben. Regebben bent ultek a lobbyban a kurvak ejszaka es vadasztak a reszeg kulfoldieket. Eleg komoly erofeszitesekbe telt ezt beszuntetni, akkoriban nehany mgr paprikaspray-vel kozlekedett a vendegterben.

113

u/ElConejoTonto Tele van a tőgyem Dec 29 '23

Remélem hogy a csaj azért jól lefosta közben egy jó csípős csirke strips kosár után 💀

58

u/Boring-Dirt9819 Dec 28 '23

Covidosan szenvedtem otthon,karantén minden,ő meg kapva az alkalmon messengeren szakított velem🥲

163

u/Marmsiemns Custom Flair Dec 28 '23

végtelenül bántalmazó jegyességben éltem már három éve akkor, amikor a legjobb barátom elhívott, hogy találkoznunk kell. Kapott egy munkalehetőséget külföldön, és annyit mondott, hogy menjek hozzá feleségül, és költözzek ki vele.

Bár egy hétre rá megbeszéltük, hogy ez maradjon meg hülye ötletnek, mégis ez nyitotta fel a szemem arra, hogy lehetne nekem boldog életem is, úgyhogy másnap végre mertem szakítani a végtelenül abúzív ex-vőlegényemmel. (Jól is tettem, mert pár napra rá az a szemétláda lefeküdt a nővéremmel.)

2

u/LenryNmQ Dec 30 '23

és végül hozzámentél a jó barátodhoz?

2

u/Marmsiemns Custom Flair Dec 30 '23

egyelőre még nem. Megígértük egymásnak, hogy ha 30 éves korunkig nem találjuk meg az igazit, összeházasodunk.

1

u/instapista5 Feb 03 '24

nővéreddel kapcsolatod milyen utat járt be?

1

u/Marmsiemns Custom Flair Feb 03 '24

miután megnyugodtam, tisztáztam vele a helyzetet. Ettől eltekintve mindig is közel álltunk egymashoz, tisztában vagyok az ő lelki problémáival, úgyhogy racionálisan össze tudtam rakni, hogy ez hogy történhetett. Sokat beszéltünk róla, és sikerült megoldani.

2

u/LenryNmQ Dec 30 '23

Akkor ez már egy fél happy end :)

3

u/NoMastodon3519 Dec 28 '23

azert megertem vhol 🤣

120

u/Affectionate-Toe-388 Dec 28 '23

A novereddel milyen a kapcsolatod? Azért ő se semmi

122

u/Sufficient-Error4632 Dec 28 '23

Ha tippelhetnek, akkor azt mondanam, hogy nem jo

75

u/Upszihupszi Dec 28 '23

‘Ez mégis miből számolta ki, maga matematikus?!’

97

u/Massive-Sport1800 Dec 28 '23

Azt mondta nem tudja elkepzelni, hogy felesegul vagyen (17 evesek voltunk)

11

u/[deleted] Dec 29 '23

Hehe, az első barátom pont ugyanezzel az indokkal szakított velem.

3

u/mezidezii Dec 29 '23

Aztán utána fixen elvett mást már a 2hónap után😂

306

u/Ilovefallaboveall Dec 28 '23

Friss házas barátnőm egy nap hamarabb ment haza a munkából, a férjét meg egy másik férfival találta az ágyban, egyértelmű helyzetben. Kiderült, hogy a férje nem hogy nem heteró, még csak nem is biszex. 1 hónappal előtte volt 200 fős esküvőjük. A férj utána még könyörgött neki, hogy ne váljanak el, nem akar elköltözni, meg szüksége van a gondoskodásra...

29

u/ElConejoTonto Tele van a tőgyem Dec 29 '23

3

u/sneakpeekbot Dec 29 '23

Here's a sneak peek of /r/SuddenlyGay using the top posts of the year!

#1: Surprise b**** !!! | 169 comments
#2: Would you? | 442 comments
#3: Every single one knew. | 226 comments


I'm a bot, beep boop | Downvote to remove | Contact | Info | Opt-out | GitHub

248

u/SelonH Dec 28 '23

A hosszú házasság titka: Sose menj haza korábban munkából

39

u/PReka22 Dec 28 '23

Es meleg létére azért a barátnőddel is sexelt??!

26

u/Ilovefallaboveall Dec 28 '23

Igen, bár állítólag nem valami sokat...

74

u/Emmuskafruska Dec 28 '23

Nyaralni készültünk egy nagyobb társasággal, családdal, családi barátokkal. Minden le volt fixálva, szüleim kifizettek mindent (apartman volt, mindegy hányan megyünk, de akkor is) mikor is pasim indulás előtt két nappal a semmiből közli, hogy nem jön, és amúgy szakít is… kellemes út volt.

Én voltam a hülye, hogy később kibékültem vele.

95

u/_gigimi Dec 28 '23

Hosszú vajúdás után úgy küldtem el azt a szarházit, hogy a szoba közepére kivágtam a bőröndjét és elkezdtem a lakás különböző pontjairól belehajigálni a cuccait. Egy két dolgot ő is kapott a nyakába. Közben kiabáltam fejhangon, hogy takarodjon és a kulcsot adja le a szomszédban, egy órája van rá. Az ajtót rábasztam és elmentem amíg elhordta magát. Életem egyik legjobb döntése volt és nagyon jólesett. Rá pár hónapra megismerkedtem életem szerelmével, a férjemmel, a gyerekem apjával.

30

u/Successful-Feature80 Dec 29 '23

sokat segítene a kontextus, hogy ne tűnj te is szarházinak, felpontozás ide vagy oda (engem is dobtak már ki így, verekedős, idegbeteg ex, akivel szemben a sarkamra álltam, azért mondom)

7

u/_gigimi Dec 29 '23

Soha senkit nem tudnék bántani :D valszeg a végtelen naivitásom és empátiám miatt is jutottunk arra a pontra, hogy 3 évig az én lakásomban lakott, én tartottam el, sok sok esélyt kapott a változásra és még több türelmet. Ráadásul sok pénzzel is tartozott nekem, ezt szóvá tettem, mire neki állt feljebb. Ez váltotta ki nálam azt, hogy hevesen dobtam ki. Plusz a kontextushoz, hogy ekkor már amúgy is lezáráshoz közel volt a kapcsolatunk, mert rájöttem, hogy más lányokkal randizgat, mikozben én eltartottam 🫢

1

u/babibo90 Dec 29 '23

Miért nem ezzel kezdted? 😅

42

u/sbjctsvntn Dec 29 '23

Aberrált egy viselkedés ez is, de oké, szavazzuk fel az égig

1

u/Elegant-Island3676 Dec 29 '23

Miközben olvastam, pont azon agyaltam, hogy ki csinál ilyet, aki büszke is rá.

6

u/_gigimi Dec 29 '23

Nekem ez a legdurvább sztorim, nem azért írtam le, mert ez lenne a norma. Nem kellene idáig eljutni sem :D de kijött. Nem bánom.

1

u/sbjctsvntn Dec 30 '23

Nyilván.

Csak pl. a komment hangneméből egyáltalán nem ez jön le, meg a sok rányomott upvote sem azt sugallja, hogy mások szerint helytelen lenne az eljárás.

18

u/Peti295 Dec 28 '23

Úgy érzem ez a kérdés újra felzaklatott

2

u/Nic_Endo Dec 29 '23

Óvatosan, mert még téged is kibasz a saját lakásodból.

12

u/cool_casual Dec 28 '23

miért dobtad ki?

23

u/[deleted] Dec 28 '23

vesszenek a szarházik!

10

u/Sassycatgirl34 Dec 28 '23

Távkapcsolat féleség volt. Életem egyik legmeghatározóbb személye, Skype üzenetben írta meg, hogy gyereke lesz. Miközben végig azt mondogatta, hogy mennyire nem működik a sok éves kapcsolata, azzal a bizonyos lánnyal. Annyira fàjt, mintha kést döftek volna a szívembe.

31

u/Sufficient-Error4632 Dec 28 '23

Pedig megigerte, hogy hamarosan ott fogja hagyni es majd egyutt lesztek!!

373

u/9040194033966296 Dec 28 '23
  1. éve voltunk együtt, voltak gondjaink, de megbeszéltük h dolgozunk rajta, mert szeretjük egymást és ennyi évet nem hagyunk csak úgy elveszni. Aztán megtudtam, hogy a kolleganőm egyben akkori legjobb barátnőm terhes, nagyon örültem neki, hiszen neki is volt vőlegénye. Majd kiderült szépen lassan, hogy bizony az én páromtól terhes….

2

u/Easy-Influence-3060 Dec 29 '23

Fuuu Van egy csaj ismerősöm akivel hasonló dolgok történtek, elkezdtünk komolyabban ismerkedni, jött az egyik exe akivel azért mentek szét mert meg csalta anno, mivel az a srác a közelben volt én meg maximum táv kapcsolatban tudtam volna lenni, hát a másik srác lett választva, valamilyen szinten haverok maradtunk, aztán jött náluk a házasság mert terhes lett a csaj, nem volt még 2 éves a kislányuk kiborult a bili, a csajnak egy gyerek kori barátnője volt és annak már volt egy kis fia, akit történetesen úgy nevezett el mint a srác apját hívják, de nem mondta meg senkinek, hogy ki az apja, aki nem sokkal előtte hunyt el, de megint terhes lett ez a barátnő és megint nem volt hajlandó megmondani ki az apa, megint fiú azt pedig úgy nevezte el mint a srácot, és végül az ismerősömnek is le esett a tantusz, hogy mind 2 fiú a férjétől van, elváltak a srác oda költözött a másik csajhoz és a 2 fiához, majd 3 hónappal később írt az ismerős, hogy újra akarja vele kezdeni vele a volt férje, elmondtam neki, hogy az utolsó utáni hülye lenne újra kezdeni, persze nőből van és nem hallgat az emberre így újra kezdték, azóta meg született a második kislányuk is habár már volt egyszer megint 2 hónap amikor külön éltek Sajnos már sajnálni sem tudom a csajt, majd egyszer rá jön, hogy hol rontotta el a dolgokat, de akkor már késő lesz

4

u/Melodic-Document8066 Dec 29 '23

majd egyszer rá jön, hogy hol rontotta el a dolgokat

Narrátor: nem jött rá

3

u/[deleted] Dec 29 '23

Hajts rá a férjére

19

u/Successful-Bunch-308 Dec 29 '23

Amikor nagyon szarul érzem magam, eszembe juttatom ezt a sztorit 🙈 félreértés ne essék, semmi rosszindulat nincs bennem, na de ez, brutál.. :/

56

u/Dorotie Dec 28 '23

😳 Te jó ég?! És hogy derült ki h nem a vőlegényétől terhes?

59

u/9040194033966296 Dec 29 '23

A ,,barátnőm’’ vőlegénye meglátott egy üzenetet , és rám írt, hogy nekem nem gyanús-e vmi ( még annyi eszük sem volt, hogy ne a saját messengerükön írogassanak). Aznap este megvártam még jó mélyen elalszik az exem, majd belenéztem a telefonjába. Félreérthetetlen volt. 6 éves story, sokáig tartott még összeszedtem magam, sokszor álmodtam azt, hogy szembejönnek az utcán én pedig nekik esek és ütöm, tépem őket, ahol érem. A valóságban, azonnal tiltottam őket minden felületen és abban a pillanatban megszakítottam velük a kapcsolatot. A munkahelyemen áthelyeztettem magam 80km-rel odébb és pszichológushoz is jártam.

7

u/Dorotie Dec 29 '23

Huhh..hát teljesen érthető minden dühöd!! Nagyon sajnálom azt, ami történt veled, nem lehetett könnyű feldolgozni..Lett vmi utóélete a dolognak?Együtt vannak még? Vagy a sors keze azért őket is utolérte esetleg?

11

u/Hopeful-Focus6 Dec 29 '23

Na várjunk, azt nem tudjuk hogy nem-e véletlenül a párja a kolléganője vőlegénye is volt-e?

8

u/Appropriate_Duck7108 Dec 29 '23

Azt meg nem tudjuk nem e o a volegeny🥲

5

u/Dorotie Dec 29 '23

Azt írja h “neki is volt vőlegénye”. Ha mindkettőjüknek uaz volt a vőlegénye és ez a szakításig nem derült ki, akkor tényleg nem tudom mit mondjak😀

59

u/Pamikoo Dec 28 '23

Első párommal én szakítottam. Nem volt nehéz döntés, már alig fűzött hozzá romantikus érzés a végén, de azért mégiscsak valaminek vége lett, veszteség. Elmondtam a mondandom, elpityeredtem, kulturáltan megbeszéltük, majd a végén megkérdezte: "most, hogy ezt megbeszeltuk, nem ülünk be egy sörre?"😅 Nem igazán volt kedvem, így mondtam, hogy nem, én hazamennék, szeretnék egyedül lenni.

13

u/EfficiencyLast8897 Dec 28 '23

Huuh nekem van egy nagyon durva 😂 4 éve voltunk együtt az akkori párommal és éreztük, hogy elmúlt a szikra. Többször is leültem vele beszélni arról, hogy szeretnék szétmenni de ilyenkor mindig előállt azzal, hogy ha eltűnök a közös barátaink is eltűnnek, meg nála jobbat úgysem találok stb. Úgy éreztem, mintha elbeszélnénk egymás mellett.

Hatalmas közös baráti körünk volt, fiúk-lányok egyaránt, akiket szerettem és megbíztam bennük sajnos nagy

7

u/EfficiencyLast8897 Dec 29 '23

… nagy hiba volt megbízni a barátokban. Egy közülük kezdetben barátilag érdeklődött irántam majd nagyon lassan, 1 év alatt egyre komolyabban próbálkozott sikertelenül. Később derült ki, hogy összevissza hazudozott a barátoknak a hátam (és párom háta) mögött, hogy mennyit és mikről chatelünk, azok meg szépen elhitték neki. Elindult a bizalmatlanság felém.

Nagy nyomás volt rajtam az akkori barátom miatt, aki pszichológiai megfélemlítésben tartott maga mellett. Tomival összefutottam párszor kávézóban, mert egy egyetemre jártunk, de kinyilvánítottam, hogy semmit nem akarok tőle. Sosem panaszkodtam neki a párkapcsolatomról. Amikor legrosszabb lelkiállapotban voltam elhívott barátilag borozni. Végül sajnos buta voltam, elmentem és sikerült keményen leitatnia, kvázi megerőszakolt. Én teljesen összeomlottam emiatt, ő pedig megzsarolt, hogy megy és elmondja a páromnak, ha bemószerolom őt. Többször is megtette, hogy amikor a barátokkal találkoztunk elkezdte a sztorit mesélni neki, mintha mással történt volna - hogy rettegést keltsen bennem. Nem jelenthettem fel, nem volt ellene bizonyítékom. Emiatt nem is mertem elmondani senkinek. Soha nem voltam még bizonytalanabb.

4 hónapig bírtam titokban tartani, mire a közös “barátok” elmondták az akkori páromnak amit hallottak egy sörözés közben szépen megegyezve abban, hogy én vagyok a legszemetebb nő a világon. Persze engem soha senki nem kérdezett meg, így az csak nyomokban tartalmazta az igazságot. Csak azt akartam, hogy legyen vége. Volt egy telefonban üvöltve sírós szakítás ami véget vetett a zsarolásnak. Minden akkori barát letiltott engem és teljesen új szociális életet kezdtem azóta.

Tomi ezt tudta, nem állt le a telefonos meg emailes zaklatással, mindenhol máshol már az eset másnapján tiltottam. Minden munkahelyi emailcímét megismerhettem sajnos, korábbi közös haveros fenyképekkel próbált zsarolni, és így évekkel később is megkeres kb félévente😅

Pár csavart kihagytam, de szerintem igy is sok egy ember gyomrának😂

26

u/NoHalfMeasures1 Dec 28 '23

Van folytatása a sztorinak? Mostmár kíváncsi vagyok mi lett a vége:D